A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
58 Tűz Tamás \Xlaszúton Olykor rámjön a szánom-bánom, az eltékozolt évek szégyene. Túlzott alázat ül a számon, az ujjamon hűlő zene. Mintha kétéltű napjaimban két úrnak is szolgáltam volna én. Mintha ritkuló álmaimban még mindig szólna az a szép szirén, akit ezerszer megtagadtam s aki ezeregyedszer visszajött, hogy nem tudom, mily mély a katlan és milyen sűrű ez a köd. Hogyan tudnék kikecmeregni, talán egy adott jelre, Istenem, abból, amit úgy hívnak semmi s ami, úgy érzem, mindenem. I stenkeresés Kerestelek. Kezemben fáklya. Pillám fésűje túrt bele a laza kontyú éjszakába. Elrejtőztél. Nyomod se volt már. Se hang, se fény, se buborék. Talán előlem bújdokoltál? Hallgatásod jegében dermedt csuklómat forgattam feléd, így vártam mindennap kegyelmed, ilyen sámáni révületben. Aztán zörrent a holt avar s ott álltái napnál fényesebben.
