A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
57 Egész! Nyújtsd le karod, ha keresztünkre vertük is, Szabad vagy már. Föltámadott Egész! Tejól tudod, hogyan fáj csak résznek lenni itt. — \~Hajnali elmélkedés A hajnal pillog.. Ne még, ne még. Oly emberi a csend, félálom, lassúság, e néma látás, mely kendőzi magát. Hadd rendeződjön zárt pillánk alatt készség, félelem, vágy és akarat. Keresse útját az öntudat! — és találja meg útját, — a többi egyszerű, már egyszeregy. A szem csak készen, rendezetten nyílhat neki a mai napnak. Amit lát: öröm. Baj nem érheti. ne nyisd ránk szemed, szent, messze Ég. nek a Szintézisért Szintézist kiáltunk s mindegyre jobban szétesünk, ember ember ellen, vinnyogva esküszünk. A tízéves a húszévest neveti, a húszéves a harmincéveset, a negyvenéves az ötvenest s mind azt, aki kivénhedett. A lány a fiút, a fiú a lányt a nő a férfit, a férfi a nőt, van aki a múlton zokog, van aki megfojtja a csecsemő-jövőt. Egység lehetősége, analízis felettese Örök Szintézis, rázz össze minket, ébressz egybe minket, kötözgesd össze tört cserepeink. hogy Egy korsó legyünk. Egyetlen Ház, Ép Pohár, Te vagy, aki mindent egybefog és boldogan magába zár.
