A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
5 de a lélekvándorlás és nirvána nem nyugtatja meg az örök vágyak foglyát, a lelket. Akár áttanulmányozhatjuk az összes világnézetet, akár lapozzuk fel mindazt, amit a nagy gondolkodók és lángeszű bölcselők könyveikben összeírtak e kérdésben, azt fogjuk találni, hogy a kereszténységen kívül egyik sem tud oly feleletet adni, amely nemcsak szép teóriákat állít fel a szenvedésről, hanem módját is adja annak, hogyan lehet a szenvedő ember úrrá a szenvedései felett, és hogyan maradhat a szívében béke és boldogság akkor is, amikor a szenvedés keresztje és a halál kikerülhetetlenségének tudata, sőt közelsége súlyosodik reá. Nem lehet a kérdést egy kézlegyintéssel elintézni, mint Sartre, aki szerint abszurd dolog születni és abszurd dolog meghalni. Nietzsche sokkal bölcsebben teszi, mikor bevallja, hogy a szenvedésben az a szenvedés, hogy nincs értelme. Ebben a kijelentésben benne van annak megállapítása is, hogy mihelyt a szenvedésnek megtaláljuk az értelmét, azonnal elviselhetőbbé válik. Éppen ezért a keresztény világnézet óriási jelentőséggel bír a modem ember számára, akit talán jobban nyom a szenvedés problémája, és annak látszólagos esztelensége, mint bármely más kor gyermekét. Belátja, hogy józanul nem várhatja a természettudománytól, hogy valamikor is megszűnteti a földön a szenvedést, avagy legyőzi még a halált is, bármennyi haladást is tegyen. Az elmúlt száz év alatt ugyancsak nagy lépésekkel haladt előre a technikai civilizáció, és mégis, bármily mértékben élvezzük a tudományos felfedezések áldásait, a bajok nem szűntek meg sem az egyesek életében, sem a társadalomban, vagy a nemzetközi életben. A betegség most is állandó kísérője az emberi életnek, éppúgy, mint akkor, amikor még az orvostudomány Hippokratesz megállapításainak szűk cipőjében sántikált, és a halál ma is véget vet mindegyik emberi életnek. Hiába sóhajt fel a modem ember, mint Madách Ádámja: „Ah, a vég! A vég! Csak azt tudnám feledni”, a halál elől nincs menekülés és nem is lesz, amint épp a modem biológia mutatta ki, hogy már az öröklési anyagban, a génekben megkapjuk a halálos csírát, a- mely elválaszthatatlanul vele jár az emberi élettel, s azt szükségképpen végessé teszi. A modern embert azonban nemcsak a betegség kínozza. Az atompusztulás komoly lehetőségként fenyegeti az emberiség jórészét, és mint Heidegger, német bölcselő rámutat, a modem ember állandó szorongásban él. Nincs szabadulása másban, mint ha megtalálja a földi lét és a vele járó minden baj és szenvedés értelmét. Éppen ezt nyújtja nekünk keresztény világnézetünk. Amikor a szenvedés nehéz problémájának megoldásához akarunk nyúlni, egy alapvető tényt kell elfogadnunk, s ez a teremtés. Minden kísérlet, hogy a szenvedés értelmét megtaláljuk, ezen a ponton dől el: elfogadjuk-e, hogy az embert Isten teremtette. E cikk kereteiben nem lehet feladatunk, hogy bölcseletileg igazoljuk, hogy az i- dő és a tér kozmikus valóságok, tehát teremtett dolgok, hogy nincs időn és téren kívüliség, hogy a világnak volt kezdete, noha lehet mondani, hogy a
