A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

6

világ mindig létezett, mert a pillanat akkor valósult meg, mikor a világ elkezdődött. Más szóval: az idő és a tér a világgal együtt teremtődött, előtte nem volt semmi, csak a teremtő Isten. A bölcselet és hitünk ezt az igazságot egyszerűen így mondja ki: Isten a világot semmiből teremtette. Platon úgy képzelte, hogy Isten valami meglévőt formált át, mint mi emberek, akik a meglévő anyagot alakítjuk át, de teremteni nem tudunk. Aquinói Szent Tamás más szavakkal, de ugyanezt az igazságot fejezi ki, amikor azt mondja: a teremtés a teremtett létező abszolút függését jelenti az Istentől, úgy, hogy a teremtmény visszasüllyedne a semmibe, mihelyt Isten teremtő és fenntartó tevékenysége megszűnne.

így futólag, és csak néhány lényeges vonással megismerve teremtett voltunk lényegét, vessünk egy tekintetet magára a Teremtőre, és próbáljunk megfelelni arra a kérdésre: miért teremtett az Isten?Az magától értetődik, hogy célja volt a teremtéssel, hiszen nincs értelmes lény, aki cél nélkül tenne valamit. Az is bizonyos,hogy ennek a célnak Istenhez méltónak kellett lennie. Még egy nagy hadvezér sem tesz céltalan csapat-mozdulatokat,egy nagy művész sem fogja meg ecsetjét egy olyan kép megalkotásához, amely nem méltó zsenijéhez, — mennyivel inkább kell ezt Istenről, a végtelen Bölcsességről és Hatalomról mondanunk. De ki, vagy mi méltó Istenhez, hacsak nem Ő maga?Ebből következik, hogy a teremtett világnak Őreá kell vonakoz- nia, az Ő nagyságát, szépségét, erejét, tökéletességét kell kinyilvánítania. Más szóval: hasonlítania kell valamilyen

fokon és módon magához az Istenhez. Ahogyan a művész alkotása hasonlít ahhoz a képhez, amely elméjében megszületett, ugyanúgy ezt kell Istenről is mondanunk: Isten is a teremtett lény tervét csak önmagából vehette, csak önmagát, saját gondolatát fejezhette ki alkotásában, a teremtett világban. A teremtmény lényege, célja tehát az, hogy hasonlítson Istenhez, ezzel kinyilatkoztassa Istent, tanúságot tegyen Róla, hatalmáról, nagyságáról, bölcsességéről és minden tökéletességéről. Ez annyit jelent: a teremtmény célja megdicsőíteni az Istent.

De kinek tegyen tanúságot Isten dicsőségéről? Istennek bizonyára nem mert Isten ismeri önmagát. Az értelmetlen lényeknek? Azok nem képesek e tanúságot befogadni. Nehéz lenne tehát a világ teremtését értelmes lények nélkül elképzelni. Az Isten végcélja a teremtéssel mégsem az ember. A végcél, mint mondottuk, Isten. Következőleg az embernek nemcsak megismernie kell az Istent, hanem el is kell ismernie, alá kell magát vetnie Isten akaratának. Ezáltal egyrészt kialakul benne az Isten képe és hasonlatossága, másrészt pedig ő maga is megdicsőíti Teremtőjét. Ez az emberi feladat, életcél magában foglalja az áldozat fogalmát is: amikor az ember meghódol az Istennek, valódibb énje kedvéért, lemond saját akaratáról, szabadságáról, - áldozat lesz.

Áldozat lesz, de tegyük hozzá rögtön: a szeretet oltárán. Mert az Istennek semmit nem ér a kikényszerített meghódolás. Az embert szabadnak teremtette, szabad döntésben kéri az ember szívét, önmagának odaadását a sze-