A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-11-01 / 11. szám

A NAGY KAPU ELŐTT (Páter Bangha Béla utolsó elmélkedése)

489

Az odatúl valók kérdése a hitetlen és szkeptikus ember számára kínos talány, de érdekes rejtély a hívőre nézve is, aki bizonyos abban, hogy amit Krisztus a túlvilágról s az örök életről mondott, az utolsó betűig igaz, de közelebbről elgondolni az odatúl levő dolgokat nem tudja, nem meri. Holott kit ne izgatna, hivő embert a kérdés, hogy mi van odatúl? Mit látunk, mi tárul elénk, s mi lesz velünk azokban a súlyos pillanatokban, amikor lelkünk a földről végleg elköltözik, s felébred odatúl? Hiszen ez a pillanat nem is valami elérhetetlen messziségből int felénk, nem valami történelemtúli korból, nem valami elképzelhetetlen s áttekinthetetlen jövőből, hanem elég közelről.

A Nagy Kapu, amelyen túl számunkra egy egészen és tökéletesen új világ kezdődik, nincs messze tőlünk, egyetlen egyikünktől sem. Mi az a pár év, ami minket tőle elválaszt? Nem nevetségest gyermekes vonás-e bennünk, hogy olyan roppant súlyt helyezünk az évekre? Kétségbeesünk, ha valaki 20 vagy 40 éves korában hal meg, s bölcsen megnyugszunk, ha valaki 85 vagy 90 évvel tér meg apáihoz! Mert élt, s így rendben van! De amaz nem élt, s mi valami rettenetes igazságtalanságot érzünk abban, hogy valaki elmegy innen, mielőtt még a maEzt a megrendítő elmélkedést öt héttel a haldia előtt irta meg a Páter, amikor először döbbent rá arra, hogy az addig hatásosnak bizonyult röntgen-besugárzás többé már nem segít.

ga vágón kenyerét végig nem rágta és végig nem emésztette. S ugyanilyen felháborító igazságtalanságnak érezzük, ha valakinek itt a földön mindig csak száraz kéreg jutott a kenyérből, míg más a puha belét ette, s vajat meg mézet kenhetett rája, s egy kis sültet ehetett hozzá, s utána aszúval önthette le a torkát. Ez „élt", az meg „nem élt", gondoljuk magunkban.

Voltaképpen egészen nevetséges értékelés ez tőlünk, nemcsak mert az élet értékét nem az adja meg, hogy ki hányszor látta a Földet körülfutni a Nap körül, hanem azért is, mert a nagy valóságok távlatából nézve ez a mi kis földi kaparga- tásunk így is, úgy is olyan törpe ugrándo- zás, hogy a kettő közt: hosszú élet s rövid élet, szinte csak mililéccel lehet különbséget tenni. A Siriusból nézve nem szörnyen mindegy-e, hogy a Földünk egypár kilométerrel nagyobb-e vagy kisebb? Az örökkévalóság sugárözönébe állva nem tökéletesen egy-e, hogy három hajszállal hosz- szabb-e vagy rövidebb egy nem igazi, mert véges lét?

Rövidlátók vagyunk, s mindig úgy érezzük, hogy ha majd innen elmegyünk, rövidséget szenvedünk a többi emberekhez képest. Hányszor vonul meg valami kissé kaján mosolygás a szánk szélén, ha az újságban azt olvassuk: ez is meghalt, az is. No, ez sem rontja többé a levegőt, az sem gonoszkodik tovább. Vagy: ez szegény már elment tőlünk! Nem élvezi velünk többé a tavasz ébredését, a májusi szellőt, a barackfák virágzását, az akác il-