A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-11-01 / 11. szám

484

Három állításban foglalható össze az újszövetségi kinyilatkoztatás a világ végéről: 1. A világ véget ér. 2. Isten ítéletet tart a világ felett. 3. A világ azonban nem semmisül meg, hanem átalakul, megújul, újjászületik; a bűn bilincseiből és az idő korlátáiból szabadulva valódi, isteni szépségében pompázik Krisztus feltámadásának mintájára és annak erejében. Ez lesz a Világ Húsvétja.

Ezek a hit állításai. Nem természettudományos állítások. A természettudomány ma ki bírja számítani, ha nagyon hozzávetőlegesen is, az anyag keletkezésének az idejét: 5 000 millió év. Hasonlóképpen megvannak a maga feltevései a világ végéről is. De a tudomány egészen más síkon mozog, mint a hit.Csak azt veszi észre a világból,amit az emberi ész fénysugarai mellett meglát az értelem. A hit más fénysugarak megvilágítása mellett, a puszta észt meghaladó érzékenységgel regisztrálja a valóságot. Oda, ahová a tudomány nem bír elhatolni, oda világít be az Isten sava: az eredet és a vég kérdésébe, a „ki az ember” talányába.

Amint a fekete-fehér fénykép kiszűri a valóságból a síneket, úgy sűri ki a tudomány a valóságból a semélyi visonyokat. Márpedig a hit pontosan semélyi viszonyon alapul: Istennel való semélyes kapcsolatunkban szemléli a valóságot. Ott, ahol a gép csak a sív meg- dobbanását, a tudat meg esetleg a sereimet jelzi, ott, ahol a tudomány kezdetről és végről besél, a hit seme ésrevesi a velünk kapcsolatot kereső, teremtő, fenntartó, gondviselő és újjáteremtő Istent. A tudomány és a hit nem ugyanabból a sempontból tekintik a kezdetet és a véget. Más a kérdésük, ezért más a válásuk is. A tudomány a világban megfigyelhető erők végességéről besél; a hit arról a végről, amelyet Jézus kezébe helyezett az Atya.

A hit állítása serint a világ véget ér. De hozzá tartóz ik-e a hit állításához az is, hogy „Isten napja” sör nyű események és világrengető katastrófák között tör ránk? Bizonyos értelemben igen. Mikor a Más-Világ ráárad a mi világunkra: szétválasztja a jót és a rossat, az igazat és a hazugot, a maradandót és az enyésetre sánt salakot, az örököt és az időtől függőt. Ez a sétválastás darabokra tépést is jelent, de a várva várt sabadulást is hozza.

A próféták, az Úr Jézus és Pál apostol nem a világvég és a végítélet forgatókönyvét akarták megírni. Időn és történelmen kívüli esemény az, amelyet a mi fogalmaink és tapastalataink nyelvén leírni nem lehet, pustán jelképesen érzékeltetni. A mennyek orsága hasonló ... a mustármaghoz, a királyi emberhez, a drágagyöngyhöz, az aratáshoz, és így tovább. Az utolsó ítéletről is példabeszédet mondott Jézus: éhes voltam, és ennem adtatok ... jöjjetek, Atyám áldottai ...