A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-09-01 / 9. szám

412

testi fenyítésről? A válasz egyszerű: az édesanya keze-ütése igazán nem testileg fáj. Az apai nyakleves is inkább csak a szülői méltatlankodásnak a kifejezője. Serdülő gyereknél a testi fenyítés, mint megtorlás csak növeli a szülő és gyermeke között amúgy is fennálló távolságot. De hiába beszél neki az ember! — halljuk a szokott panaszt. Biztos azonban, hogy amit mi beszéden értünk, az csakugyan párbeszéd? Nem inkább csak monológ, szokott panaszaink és sérelmeink állandó ismétlése, a munkában hajszolt ember ideges türelmetlenségének és értetlenségének stílusában? Vagy csak banális hivatkozások, hogy gyermekünk szégyent hoz a családra, elzüllik, naplopó lesz legjobb esetben, stb. Sóhajtsunk fel ahogy szoktunk: — Nehéz szülőnek lenni a mai világban. Bezzeg, amikor mi gyerekek voltunk, próbáltunk volna csak ...

Papp Gyuszi, ha élsz még, hogyan emlékezel vissza arra a napra, amelyen nádpálcával teljes erejével rád vágott az ábrázoló geometria tanára a második emeleten a rajzteremben? —

NÉGYESY IRÉN

Jflrttfeora a? Jstcn?

Hat éves gyermektől kaptam ezt a kérdést. Első pillanatban meghökkentem, valóban mekkora is az Isten?! Sokat foglalkoztam e témával régen, mert ez az ifjúkor egyik - úgyis mondhatnám legnagyobb kérdése. Évekig gyötörtem magam, valósággal birkóztam Vele, lázadtam, kihívtam. Nem történt semmi.

Azaz mégis, az elején, úgy 10-12 éves lehettem, mikor az udvarunkon lévő kisebb házból mentem fel este a lakóházba és ki tudja miért, visszapillantottam. Ekkor láttam Öt keresztrefeszítve a falon életnagyságban és rám nézett. Nem ijedtem meg, néztem én is pár pillanatig s elindultam be a házba. A küszöbről még hátranéztem, már nem volt ott. Akkor nem szóltam senkinek. Nem tudom miért. Anyátlan magányos gyerek voltam. Azóta is úgy hordom Őt bennem, ahogy ott láttam.

Nemrégiben ez a kérdés szívenütött a gyermek szájából.Mekkora az Isten...? Már nem lázadozom, nem hívom ki, nem harcolok Vele: szeretem. Kézen- fogtam a kisfiút s besétáltunk egy közeli fás, bokros parkba. A gyermek nem hagyott : ,.mondd hát meg, mekkora az Isten és hol lakik” — légy türelemmel, szóltam, meg fogom neked mutatni. „Itt a parkban?” — kérdezte hitetlenül. Igen, — szóltam. Volt valami lágyság a levegőben, türelmetlenség a gyermek hangjában s kimondhatatlan bizonyosság a lelkemben, nem tudtam még mi módon, de tudtam, hogy eleget teszek a gyermek kérésének.