A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-09-01 / 9. szám
413 Lassan haladtunk be a sűrűbb részbe, tavasz vége volt; a délelőtt műiden bájával virult; a rügyező lombsátor, a föld nyers szaga, s a csendben csak a madárcsicsergés volt hallható. Leültünk egy öreg fapadra s előszedtem az uzsonnánkat, enni kezdtünk. Egyszerre madarakkal voltunk körülvéve — persze a veréb volt a legélelmesebb, de jött sárgabegyű, gerlice, vaíjú sőt kedvencem,a kék madár is. Elcsipkedve szégdobáltuk az ennivalót, egyszer csak egy nagy lom- bosfarkú mókus is megjelent nagyon óvatosan és még több madár. A gyermek el volt bűvölve, meg akarta fogni őket — de azok csak távolabb húzódtak, nem repültek el. Meg kellett magyaráznom, melyk mi s hogy hogyan élnek, ki eteti, hol laknak. így jutottunk el az Istenhez. Igen, — mondtam, ezeket mind az Isten alkotta s nézd a fákat, a kíbomló rügyeket, a hasadó gyöngyvirág gyöngyöcs- kéit is, ezeket műid műid Valaki alkotta. Mit gondolsz, Ki...? Nézd a cipőd, ruhád, ezeket tudod, hogy a gyár, vagy a szabó az,akik csinálták. Itt a parkban nézd a fákat, a zöld bimbókat, rügyeket, nézd a madarakat - azokat is Valaki alkotta: s ez a valaki az Isten. Alkotásáról ismerheted fel az Alkotót. Akkor miért nem jön ide és beszélget velünk.,.?’kérdi. ITT VAN, Kisfiam, csak figyelj. Elsősorban benned van, a szívedben, különben nem akarnál annyira megismerkedni Vele. Tágra nyitotta a szemét és a melléhez kapott. Igen, a vágy - mondtam - hogy ismerd, egyenlő a szeretettel, tehát te máris szereted Őt. És ez a legfontosabb, bárhová visz utad, bármit csinálsz, ha igazán szereted az Istent: nem lehet baj. De Ő előbb szeretett Téged, mert itt vagy. A szeretet — az Isten. Te még kicsi vagy, de meg fogod érteni Őt mindig jobban és jobban ahogy felnősz. Csak be kell csukni a szemed és rágondolni, — már ott is van. Ő az aki belédoltotta a jó és rossz tudatát. Szabad akaratod van, választhatsz - de viselni kell a következményeket. Lásd az előbb az egyk fából ki akartad zavarni a mé- heket. Ha nem hallgatsz rám, már csupa dagadt lennél - megcsíptek volna a méhek, sőt halálra is csíphetnek. Nos hát tudod-e már hol az Isten...? Persze a városban ugyanígy jelen van, de ott leghamarabb a szívedben találod meg. Közben rohant az idő, ibolyát szedtünk, meleg — sőt túlmeleg lett. Kis Barátom azonban még nem akart hazamenni. Elvittem a közeli patakhoz, ahol kis halak úszkáltak a helyenként felgyülemlett vízben. El volt ragadtatva tőlük - én a gyerektől. Váltig mondtam ne menjen közel, kiváncsi volt (műit mi felnőttek néha) és beleesett, megütötte magát. (Mi is.) De rájött sajátmagától a tanúlságra. Műé kitisztogattuk magunkat, vihar kerekedett. Alig tudtunk elérni egy öreg, négy oszlopra felállított tető alá. A fülledt meleget percek alatt elfújta a friss szél. Látod, Kisfiam, szóltam, még ez a vihar is jó, hogy jött; rájöttél vihar kell, hogy frissítse a levegőt és hogy öntözze a növényeket és így feldúljon műiden. Haza indultunk. Nos tudod már, hogy mekkora az Isten? - kérdeztem. Nagy komoly szemét rámvetette s szólt halkan: „igen”. De hogy igazán mekkora, azt én tudtam meg abból, hogy lehettünk vagy 100-150 lépésre és hatalmas robajt hallottam, visszanéztem s láttam, hogy kis menedékhelyünket egy hatalmas kiszáradt fa teljesen összezúzta ledőltében. Mi lett volna, ha még alatta vagyunk?! Perceken múlott. „Életben és halálban Istenéi vagyunk (Róm. 14,8). ö észre sem vette - már egy nyuszi után ugrott a bokorba. I
