A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
37 kegyelmének országa, szeretet az Isten, és aki kitart a szeretetben, az Istenben él, és az Isten őbenne. Mikor bevonult Jeruzsálembe, egy pillanatra föllángolt a tömeg régi lelkesedése (Mt.21,8-11). De Jézus nem használja fel a tömeg megmozdulását arra, hogy ellenségei fölé kerekedjék. Egyre inkább összeszűkül körülötte a cselszövés hálója. Apostolainak egyike, Júdás, vállalkozik arra, hogy ügyesen a hatóságok kezére játssza. Talán azért lett áruló ez a Júdás, mert ő is, mint annyian mások. Jézusban a rómaiak elleni felkelés vezérét várta, és csalatkozott reményében.------- - Jézus ekkor mégegyszer, utoljára közös vacsorát tart a posto Szenvedés és halál lainak kis csoportjával. Ezen a búcsúvacsorán egy végtelenül egyszerű és egyben csodálatos szertartással fejezi ki létének, hivatásának egész lényegét. Kenyeret vesz kezébe, megtöri és odanyújtja tanítványainak e szavakkal: „Vegyétek, és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik." A vacsora végén kezébe vesz egy borral telt kelyhet, és szintén odanyújtja tanítványainak:„lgyatok ebből mindnyájan,mert ez az én vérem^z új szövetségé, amelyet sokakért kiontanak. Ezt tegyétek az én emlékezetemre."(Mk. 14,22-24, Lk.22,17-20, Szt. Pál első levele a korintusi híveknek 11,24-25). Az új szövetség, amelyről a próféták beszéltek, íme, most valósul meg. Jézus maga az újszövetség megtestesítője, életének áldozata révén teremtődik meg Isten ősemberek között az örök béke és egység. Vacsora után kimentek egy Getszemáni nevű kertbe. Ott a sötétben elfogta Jézust a halálfélelem. Térdre roskadva könyörög az Istenhez: „Abba, A- tyám! Te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet (t.i. a szenvedéseket). De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te" (Mk.14,36). Jézus átment mindenen, amin ember csak átmehet, a legborzasztóbb halálfélelem tusáján is. De a legmélyebb gyötrelemből is csak ez a szó fakad ajkán: „Atyám, legyen meg a te akaratod!" Alighogy befejezte imáját, megjelent Júdás egy csoport rendőrrel és katonával. Elfogják, megkötözik, és a papi tanács elé vezetik. Jézus pere az igazságszolgáltatás megcsúfolása. Már a tárgyalás kezdete e- lőtt meghozták a bírák a halálos ítéletet (Jn. 11,50). Mégis ebben a rút perben volt egy nagyszerű pillanat. A tárgyalást vezető főpap, Kaifás, Jézusnak szegezi a kérdést: „Te vagy-e a Messiás, az áldott Isten fia?" Erre Jézus, aki összekötött kezekkel, arcán ütések nyomával áll ott 71 bírája előtt, teljes nyugalommal így felel: „Én vagyok. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható hatalmának jobbján, és eljön az ég felhőin" (Mk.14,61-62). Még eddig sohasem tett nyilvánosan ilyen kijelentést. Most, hogy eljött az „órája", nem akar koholt vádak miatt meghalni: megmondja nyíltan, kicsoda, és mi a hivatása, hadd legyen ez az oka ítéletének. Fel is kiált azonnal a főpap: „Káromkodott!" Ez a véresre vert rab nemcsak azt meri állítani, hogy ő Izrael szabadítója, hanem ember létére egyenrangúnak mondja magát a felséges Istennel! Hogy az égben valaki Isten trónusán, az ő jobbján foglaljon helyet! Micsoda vakmerőség! Általánosa felháborodás: „Méltó a halálra!" — recseg a kiáltás.
