A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

36

tenre támaszkodó Jézus függetlenségét érezte veszélynek. Jézus szembe került az akkori gazdagokkal, hatalmasokkal, a törvény és a szokások hatalmával. Ilyen hatalmas ellenséggel szemben nincs más támasza, mint csak mély, egyéni kapcsolata Istennel, akit ,,Atyám"-nak nevez. „Abba" .vagyis „édesapám" — ezzel a bizalmas szóval szólítja, amikor imádkozik hozzá, így nevezi, ha beszél róla. Tudja, hogy ő ennek az Atyának „szeretett Fia" (Mt 4,17). „Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja" (Mt 11,27). Jézusnak ilyen szavai feltárják lelkének legmélyebb rétegeit. De az ilyen kijelentések a farizeusok és többi ellensége számára tűrhetetlenek voltak. „Mivé teszed magadat?" — vágják a szemébe (Jn 8,53).

A mai Jeruzsálem

Jézus helyzete mind válságosabbra fordult. Persze elrejtőzködhetett volna az apostolok kis csoportjával valahol az arábiai sivatagban, vagy vándorolhatott volna az Izrael országán kivül eső területeken, ahogy egy ideig tette is (Mk De ezzel megtagadta volna hivatását. Jézus nem egy kis választott csoport kedvéért küldetett Atyjától: Izrael egész népének, sőt az egész világnak kell meghirdetnie, megmutatnia, hogy csakugyan eljött az Isten országa. Ezért megy fel mégegyszer, utoljára Jeruzsálembe, éspedig éppen a pászkaünnepekre, a zsidó húsvétra, amikor milliószámra gyűltek össze a zarándokok a szent városban. Tudta jól, mi vár rá, amikor belép ellenségei fellegvárába. Tudta, hogy ő meg nem alkudhat; tudta, hogy nem fog megfutamodni; tudta, hogy csodatevő hatalmát nem fogja használni saját életének megvédésére (Jézus a saját maga javára soha csodát nem tett, mindig csak a mások javára). így tehát biztos, hogy életét veszik. Mégis felmegy Jeruzsálembe. Szavának az emberek nem hittek: most életeááldozatával hirdeti mégegyszer, amit egész élete jelentett: eljött az Isten