A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7. szám
308 PAUL CLAUDEL HALÁLÁNAK 25. ÉVFORDULÓJÁRA Amikor 1955 februárjában a párizsi Notre-Dame-bói temették, a kórus a MAGNIFICATot énekelte. Többször elmondta prózában és versben egyaránt, mit jelentett neki 1886 karácsonyán ott a Notre-Dame székesegyházban a ves- perás Magnificat-ja! Ekkor érte a kegyelem villámcsapása a 18 éves fiatalembert, aki a korszellemnek engedve az egyetemen Taine és Renan szcientista materializmusát, pozitivizmusát vallotta. Találkozott Krisztussal, és hátat fordított a bálványoknak. Később, 1907-ben egyik ódájában, amelynek a MAGNIFICAT címet adta, így emlékezett megtérésére: „Ó Istenem (...) Nevemen szólítottál, Mint olyan, aki ismer engem, kiválasztottál a velem egykorúak közül. Ó Istenem, te tudod, hogy a fiatalok szíve mennyire tele van ragaszkodással és hogy az ifjú szív nem ragaszkodik mocskához és hiúságához. És íme, egyszerre Valaki lettélI„ Paul Claudel (1868 -1955) Az élő Isten elűzi a lélekből a bálványokat. Az igazi hit az istenek alkonya. Erről énekel egy másik ódájában: „Áldott légy, Istenem, hogy megszabadítottál bálványaimtól, és így most már Rajtad kívül nem imádok mást, se Iziszt, se Oziriszt, se az Igazságosságot, se a Haladást, vagy az Igazságot, vagy az Istenséget a Természet törvényeit, vagy a Művészetet, vagy a Szépséget... senki mást, egyedül Téged..." A megtérést, bármennyire is villámcsapásként mutatja be Claudel verseiben és visszaemlékező prózájában, nem történt egy pillanat alatt. A lélek fogékonyságát előkészítették a „vad misztikus", Rimbaud „Megvilágosodásai". Rimbaud-t olvasva a 18 éves Claudel felfedezte a belső világot. Aztán a Notre- Dame-i vesperás után még évekig küzdött benne a pogány és a keresztény.Személyes élete és költői műve (pl. a Tété <f Or) tanúskodnak erről. Henri Guillemin pár évvel ezelőtt írt a „megtérő' Claud élről, és bemutatta e megtérés mozzanatait, a katolikus és a költő drámai küzdelmeit. Paul Claudel konverziója a századforduló nagy megtérési „tornádójához”
