A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7. szám
!nek az ima leikéről Szállj föl Imádság nyugovó fészkedből ragyog a hajnal, bontsd szét szárnyaidat! Gyűjtsd a szemedbe a hajnal isteni fényét, gyűjtsd a szívedbe az élet apró neszeit! Itt idd föl a harmat csillámló gyémánt - vizeit, ott meg a könnyek szívbemaró, nehézsúlyú igazát. Szállj hegytől le a porig, a pataktól a tenger hullámig, sokívű súgását - zúgását vidd a magasbajceverve madárdallal, füvek áhítatával, emberi hálával. Gyújts gazdagon tágranyitott tenyeredbe hálát, kérést, hálaadást. Ereszkedj le a sötétbe, a bűn, a gonoszság tájaira s röppenj föl, — a lehajtott fej bánata útján — a remény, a hit diadalívein, föl az Égig. Ess el Istened lába előtt, boldog - alázatú gyermek, — Imádság, csókolja az ajkad Istened kezeit, imádva. Minden arra született, hogy hazatéijen. A föld, az ég, a kő, a fű, fa, virág, állat, ember. Mind a maga módján, hogy hazatérjen! Az út ami hazavezet, az élet útja, az útközben szüntelenül zsongó imádság. A remény, a hit, bűnbánat, szeretet, hála imája. Kelj föl fészkedből s kezd a dalod, Imádság! Vezess minket, gyermekeid, bűnösöket, fáradozókat föl az Égig! Cser László
