A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
273 ti szabadság joga mellett a vallásszabadság jogát... Az egyház nem kér semmiféle kiváltságot, hanem csak elemi jogának tiszteletbentartását." (Redemptor hó- minis kezdetű körlevél, 17. pont.) A magyar egyházpolitika - nyilván a marxista valláskritika és a pártpolitika ismert elvei alapján - az egyházak, általában a vallás szerepét a politikai hasznosság elvének szemszögéből tekinti és értékeli. Mivel a vallás a marxista szemében az ember elidegenedésének egyik formája, amelynek a társadalmi átalakulással el kell halnia, az egyházaknak is csak átmeneti funkciójuk lehet. Miklós Imre felsorolja azokat a területeket, amelyekben az egyházak hasznosak lehetnek: segítik a szocializmus építését, (bel- és külpolitikai szinten) megfelelnek az állam érdekeinek. Nem az ember személyi - egyéni és közösségi — jogainak biztosítása tehát az elsődleges cél, hanem a szocializmus (értsd: a dialektikus és történelmi materializmus, a gyökeres ateizmus alapján álló kommunizmus) megvalósítása. A magyar egyházpolitika felrója a magyar katolikus egyháznak, hogy a letűnt társadalmi rend fenntartásában közvetlen politikai szerepet játszott, hogy haszonélvezője volt a múlt igazságtalanságainak. Hangsúlyozza az egyház és az állam szétválasztásának igazságát és szükségességét. Ugyanakkor sürgeti, hogy az egyház ma, az új államformában is vállaljon politikai szerepet, közreműködve a politikai vezetés által meghatározott belső és külpolitikai feladatok megoldásában. A politikai hasznosság elvének erőltetése: bizonyos szolgálatok, állásfoglalások kierőszakolása, káros következményekkel jár az egyházi életben. Az egyház önértelmezésének zavarához, az egyházon belüli súrlódásokhoz vezet, akadályozza annak a küldetésnek a teljesítését, amelyre az egyház hivatott: az evangélium hirdetését és a krisztusi tanuságtételt az adott társadalomban. Az új szerep megélése és a bekapcsolódás szocializmus építésébe" az állami kényszer és az állandó beavatkozás jegyében történik. Az állam két, nagyszámú tisztviselőt, egyházi informátort és együttműködőt foglalkoztató intézményt állított fel, melyek az egyházi élet minden részletére kiterjedő előírással biztosítják az egyházpolitikai cél megvalósulását. Az egyik intézmény az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH), amely kormányszerv, a másik a belügyminisztérium politikai rendőrségének egyházi ügyekkel foglalkozó részlege. Ez az egyházat „gondozó" két intézmény, melyet az együttműködés, a rivali- tás és a megosztott illetékesség bonyolult hálózata kapcsol össze, külön-külön országos hálózattal rendelkezik. Az országos központok egyházmegyék szerint tagoltak, a helyi közigazgatási egységek (megyék és megyei jogú városok) pedig helyi, területi központokkal rendelkeznek. A két intézmény munkatársainak magas rangja és nagy száma önmagában is érzékelteti a beavatkozás nagyságát, melyet e- zek az intézmények az egyház életében kiterjedt hatáskörük révén kifejtenek. Az egyházi ügyekkel közvetlenül az ÁEH foglalkozik. Hatásköre személyi és tárgyi. Előzetes engedélye szükséges pl. ahhoz, hogy egy plébánia hivatali pecsétet készíttethessen, vagy azt megváltoztassa, hogy egyházi kiadványokat, szentképeket, űrlapokat, püspöki körleveleket kinyomtathassanak. Hozzájárulása
