A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
247 Az Oltáriszantség tisztelete nemcsak azokon a helyeken virágzott, ahol külön tiszteletére alakult vallásos társulatról is vannak adataink. Szerte az országban, falun-városon egyaránt sok Oltáriszentség tiszteletére szentelt templom, kápolna, vagy legalább oltár állott. Későközépkori búcsújáró helyeink túlnyomó része: Báta, Szeged, Kassa, Ludbert (Horvátország), Vasvár, Győr, Pécs, Garamszentbenedek szintén eucharisztikus jellegű: a bennük tisztelt vérző ostya történeti és kultikus hátteréről, egyben az imago pietatis hazai ábrázolásainak európai összefüggéseiről a magyar- országi búcsújárásról készülő munkánkban szólunk bővebben. Ez az eucharisztikus szellemiség úrnapját az egyházi év legnagyobb ünnepei mellé emeli. Évszázadokon át a katolikus társadalomnak legünnepélyesebb: dramatikus elemekkel, misztériumjelenetekkel, látványosságokkal is színezett hitvallása, reprezentációja lesz belőle, amelyen, — mint látni fogjuk, — olyanok is tartoztak részt venni, akik foglalkozásuk miatt helyhez voltak kötve (pásztornép), sőt a nem katolikusokat is kötelezték a passzív ünneplésre. Az úrnapi körmenetekről szólva először a királyi udvar felvonulását, különös hagyományvilágát mutatjuk be, amelybe a középkor folyamán számos hazai sajátosság is beleszövődött. Értékes egykorú följegyzések maradtak róluk. Már az átlényegülést tagadó huszitákkal bajoskodó Zsigmondnak nagy gondja volt az úrnapi körmenetek fényes, hitvalló, egyúttal állampolitikai célzatú megülésére. Egyiken (1424) az öreg II.Mánuel görög császár is megjelent, aki a török ellen jött segítséget kérni Budára. Daniero Tamás modenai követ Írja le a budavári körmenetet II. Ulászló idejében (1501). A király részvételével tartott felvonulás legnagyobb látványossága egy jóslat megjelenítése volt. Eszerint a mohamedán hitnek akkor lesz vége, ha Mohamed koporsóját sikerül szétrombolni. Ezt a következőképpen adták elő: Mohamed mecsetjét fölállították, koporsó függött benne, melyet a szultán és számos basa vett körül. Amidőn a király és a körmenet a mecset elé ért, óriási tűzsugár sújtott le a koporsóra, és ezt, valamint a körülálló törökök nagy részét lángba borította (ezek úgylátszik bábok voltak). Ami pedig el nem égett, azt a magyarok óriási tömege megrohanta, botokkal, kövekkel ízzé-porrá zúzta, sőt fogaival is szaggatta. A főtér közepén igen csinos szökőkút állott, melyből egész nap kitűnő bor folyt. A tömérdek nép bögrével, fazekakkal, kalapokkal merített belőle, sőt némelyik csak a száját tartotta a borsugárhoz. A sűrű tömeg közé kappanokat, ludakat és galambokat dobáltak. A követ megjegyzi, hogy soha életében ilyen nagy ünnepet nem látott. II. Lajos fényes úrnapi oltárt emeltetett és a királynéval együtt megjelent a körmeneten apródjai kíséretében, akik égő gyertyát tartottak kezükben, és a körmenetben az Oltáriszentséget kísérték. A menetben ereklyéket, kereszteket, képeket hordtak körül, amelyeket bíborbársonnyal kötöttek a hordozó eszközökhöz. Az ereklyetartókat virággal díszítették fel, de már ekkor is hintettek a
