A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
nekünk Krisztus a Szentlelket, aki képessé tesz a hitből, reményből, szeretet- ből fakadó életre. Minthogy azonban az Isten senkit sem kényszerít, azért a szentségek hatása sem olyan, mint egy önműködő gépezeté. Az ember mindig csak felelni tud Istennek, aki a mélyértelmű szentségi szertartás által (ezeket az Egyház anyai bölcsessége a századok folyamán csodálatosan kidolgozta és mindig megújítja), és ugyanakkor bensőleg a Szentlélek ereje által hívja, vonzza a krisztusi életre. De az ember feladata, hogy feleletet adjon, ezt senki helyette el nem végezheti. Ügy van ez, mint a kisbabánál. Anyja becézése, mosolya, lelke mélyéig ható szeretetárama veszi körül, míg végre ő is visszamosolyog anyjára. Ez a mosoly kétségtelenül a kisbaba saját mosolya, de ugyanakkor a határt nem ismerő anyai szeretet gyümölcse: ha nem lenne édesanya, soha nem születne mosoly a gyermek arcán. És még az a csodálatos, hogy aki legjobban örül ennek a mosolynak, az éppen az édesanya. így van ez az Istennel is. Nem hiába mondják, hogy az anyaszív: ablak, amelyen keresztül az Isten szívére látunk. Amikor egy ember Krisztus hívásának engedelmeskedve a szentségekhez járul, ezzel nyilvánosan megvallja, hogy hisz (Rómaiaknak 10, 9-10). Szívbéli hit nélkül, puszta formaságból vagy képmutatásból fölvett szentség nem szolgál üdvösségünkre. Az egész újszövetségi Szentírás hangoztatja, hogy a hit minden üdvösség alapja. Amikor hisz az ember, feladja a gőgös önteltség álláspontját, és ráhagyatkozik Isten megbocsátó szeretetére, akkor nyílik meg a szíve az istenfiúság kegyelmének befogadására. Ő és az egész Egyház a szentségekkel fejezi ki, mélyíti el hitét, imádását és merít új erőt a krisztusi életre. Keresztség Az első szentség a keresztség. Jézus rendelte el ezt a szentséget feltámadása után: „Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére" (Mt 28,19). Jézus e parancsa szerint a keresztségkor a pap (vagy szükség esetén helyette bárki) vízzel mos meg bennünket (keresztalakban egy kis vizet csorgat a homlokunkra) a következő szavak kíséretében:,, ... (a keresztelendő neve), én megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében." Ahogy a jelképes cselekedet mutatja, a keresztség alapvető értelme az, hogy az Atyaisten Krisztus és a Szentlélek által megtisztít bűneinktől (Apostolok Cselekedetei 2,38). Az emberi történelemben kezdettől fogva az emberi bűn lavinája hömpölyög. A Szentírás szerint már az első emberek bűnbe estek, és a lefelé csuszamlás magával ragad mindenkit (eredeti bűn). Ezzel a zuhanással sodródik a bűnök elkövetése felé minden ember, hacsak egy nagyobb erő ki nem rántja. Ez a nagyobb erő az Isten Szentlelke. Ezért a keresztség lényeges kegyelme egyben a Szentlélek belénk áradása, hogy lelkünk legmélyén a hit és szeretet állandó forrásává váljék (Jn 3, 5, Titusznak írt levél 3, 5). Az istenfiúság Lelkét csak az birtokolhatja, aki eggyé lett Krisztussal, az Isten egyszülött Fiával. Ezért a keresztség egyesít Krisztussal (Galatáknak 3, 27), és elmerít halálába és feltámadásába (Rómaiaknak 6, 3-5, Kolosszeieknek 2, 12). Minthogy pedig a Szentlélek az Egyház éltető lelke. Krisztus pedig az Egyház Feje, ezért a keresztség az embert az Egyház tagjává teszi, és Krisztus tanítványainak előjogaiban és kötelességeiben részesíti. 231
