A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
I 232 A keresztség döntő pillanat az ember életében: itt születik újra Isten gyermekévé, itt válik Krisztus testének tagjává, itt szentelődik a Szentlélek élő templomává, itt ragadja ki Isten „a sötétség hatalmából, és helyezi át szeretett Fia országába" (Kolosszeieknek 1, 13). Itt mond ellen az ember az ördögnek és kísértéseinek, itt vallja meg hitét az üdvözítő Istenben. (Ezt a keresztségi fogadásunkat időnként meg szoktuk újítani. Nagyszombaton,húsvétre készülőben ezt közösen tesszük az istentiszteleten.) Itt fogadja be az egyházközösség új tagját az Úr asztalához meghívott testvérként. Különösen a missziós országokban felejthetetlen ez az élmény, ahol az emberek jórésze felnőtt korában talál rá Krisztusra és kapja meg a keresztséget. Igaz, a jó Isten kegyelmének titokzatos működése folytán azok számára is lehetséges a megtérés és üdvözülés, akik saját hibájukon kívül nem vehették fel a keresztség szentségét. Az üdvösség Isten akarta útja azonban az, hogy az emberek a keresztség által belépjenek Isten házanépének közösségébe, és Krisztus munktársaiként életükkel, példájukkal, szavukkal, imájukkal munkálkodjanak minden ember üdvösségén és az Isten országának építésén. Minthogy ennyire fontos a keresztség, ősrégi szokás az Egyházban, hogy keresztény szülők röviddel a születés után megkereszteltetik gyermekeiket. Természetesen a csecsemő még nem képes hinni, remélni, szeretni. De ahogy a felnőtteknél is az Isten kegyelmének sugara megelőzi az ember válaszát, úgy árasztja el Isten a keresztség által a gyermek lelkének mélyét megszentelő kegyelmével. Az Egyház hitére támaszkodva kérjük nekik ezt a kegyelmet. Igaz marad azonban, hogy amikor a gyermek felcseperedik, kell, hogy maga is tudatosan higgyen, reméljen, szeressen. Ezért keresztel az Egyház csak olyan gyermekeket, akiknek keresztény nevelése biztosítva van. Amikor a felnövekedő gyerek szüleitől, keresztszüleitől, nevelőitől, papjaitól hallja Krisztus evangéliumát, a szívében már ott lakó Szentlélek segíti, hogy ezt a tanítást higgye, megértse, kövesse. Jézus már vonzza ezt a gyermeket, mint ahogy hajdan a galileai gyerekeket vonzotta, akik utána szaladtak, ott sündörögtek körülötte, úgyhogy csak egyet kellett közülük megfognia, középre állítania és megölelnie, hogy szívünkbe cseppentse felejthetetlen mondását: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába" (Mt 18,2-3). Az isteni élet azáltal valósul meg bennünk, hogy 1) az Isten Krisztus miatt megbocsátja, eltörli bűneinket, 2) egyszülött Fia, a feltámadt Krisztus testének tagjaivá és így saját fiaivá tesz, és 3) nekünk adja az ő és Fia Szentleikét, hogy az bennünk hivő szeretet forrásává váljék. Ez a hármas valóság oszthatatlan egységet alkot. Ezért a keresztség, a bérmálás és az eukarisztia (oltáriszentség) szorosan összefügg. A keresztség sajátos gyümölcse, mint láttuk, bűneink lemosása, a bérmálásé a Szentlélek belénk áradása, az eukarisztiáé a Krisztussal való személyes egyesülés. De az isteni élet egysége miatt az előbb felvett szentség a később felvettnek hatását is mintegy elővételezi. így a keresztség már a SzentleIket is megadja, és Krisztussal is egyesít.
