A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
165 Egyes hírmagyarázók szeretnék a kulisszák mögött folyó hatalmi villongás szintjén értelmezni a Szentatya új kezdeményezését, és ezért a kúriális és a pasztoráis szempontok harcát, a konzervatív és a haladó irány erőpróbáit vagy a Szentatya és a központi kormányzat közötti feszültséget szimatolják az események mögött. Ez a szemléletmód veszélyes leegyszerűsítésekhez, téves megítélésekhez és igazságtalan hangulatkeltéshez vezet. Nem mintha ilyen emberi motívumok, csoportérdekek és ellentétes helyzetmegítélések nem játszanának közre egy 124 tagból álló testület tanácskozásaiban. De az eseményeknek tisztán a hatalompolitika látószögéből való szemlélete figyelmen kívül hagyja a a lelkipásztori, kulturális és anyagi szempontokat, pedig elsősorban ezek vezették a Szentatyát a bíboros-testület összehívására. Nyilvánvaló ez annak, aki elfogulatlan lélekkel olvassa a Szentatyának a november 5-i megnyitáson elmondott beszédét. Kitűnik belőle, hogy a Szentatya kormányzásában a II. Vatikáni Zsinat tanítását és útmutatását központi célként akarja követni. A Zsinathoz való hűség szerinte a Szentlélek iránt való engedelmesség követelménye, ezért ezen az úton se megállni, se előresietni nem szabad; a Zsinatot a maga teljességében, a hagyomány fénye és a tanítóhivatal irányítása mellett, meg kell valósítani. Jellemző rá, hogy miben jelöli meg az Egyház tevékenységének a célját: „Az Egyház a mai vüágban” lelkipásztori konstitúciót idézi: „az Isten gyermekeinek igazságban és szeretetben élt egysége.” Ezt az általános célt három pontban tette kézzelfoghatóbbá: a keresztény szabadság-eszme, testvériség és állandó megtérés. Szabadság és kötelesség egymástól elválaszthatatlanok, nem elég az értéket keresni, az értékrendre is tekintettel kell lenni; a szabadság végső fokon a legfőbb jóra irányul. Ez a keresztény szabadságfogalom érvényes a házastársi elkötelezettségre és a papi elkötelezettségre is. Iránytű a keresztény egység keresése és a vüággal való kapcsolat terén is. A testvériség a zsinati megújulás szellemében felelősségvállalást jelent: a gazdag egyházak a szegény egyházakkal, a szabad országok egyházai az elnyomott és üldözött egyházakkal. A megtérés állandó folyamat az Egyházban. Nem csak krízisjelenségek vannak. Az ima felé forduló érdeklődés csak egyik jele a megújulásnak, a hivatások száma is gyarapszik. Ezek a mai materializmus ellenszerei, az ilyen mozgalmakat kell támogatnunk. Miután így célt tűzött ki és medret szabott a tárgyalások menetének, tért rá a Szentatya a tárgyalások témáira. A Zsinat határozatainak megvalósítása nagyban függ a kúria jó működésétől, a helyi egyházakkal és a püspöki karokkal való együttműködésétől. Az Egyháznak tovább kell haladnia a megkezdett úton és különféle kultúrákban testet öltenie. A bíboros-atyáknak joguk van arra, hogy a Vatikán pénzügyi helyzetéről tájékoztassák őket. Ha a Szentatya tanácskozásra hívta a bíborosokat, nyilván kényes és bonyolult kérdéseket kívánt velük megtárgyalni. Ezért a tárgyalásokról kizárták a nyilvánosságot. Csak a zárónyilatkozatból és a Szentatya rövid záróbeszédéből tudha^uk meg, mi történt.
