A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
130 gyűjtött egy csoport tanítványt, hogy tanúi legyenek életének, halálának, feltámadásának. Ezeket a tanítványokat küldi szét az egész világra, mint megbízottait: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én titeket" (Jn 20 21). „Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10, 16). Megbízza őket, hogy tanítsanak minden népet (Mt 28,20). A feltámadt Úr Krisztus megbízatásában indult neki a világnak a tizenkét apostol és azok, akiket, mint Szent Pált, a feltámadt Űr erre kiszemelt. Hirdették az evangéliumot, a krisztusi örömhírt, „nem mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát" (1. levél a tesszalonikaiákhoz 2,13). Amikor pedig megalakultak a hivő közösségek, az apostolok mint jó pásztorok oktatták, vezetgették őket az üdvösség útján (Jn 21,15-17). A Krisztustól eredő apostoli megbízatás tehát az Egyház lényegéhez tartozik, és a világ végéig folytatódnia kell. Ezért gondoskodtak az apostolok munkatársakról és utódokról. Kezdetben nem volt még egységes szóhasználat az ilyen apostolutódok megjelölésére. De már a második századtól kezdve az apostolok hivatalának örököseit mindenütt „püspökinek (episzkoposz), a segítőjükként működőket pedig „pap"-nak (preszbiter) nevezték. Feladatuk: hirdetni minden embernek Krisztus evangéliumát, jó pásztorként összetartani és vezérelni a híveket, Krisztus nevében bemutatni a szentmisét és kiszolgáltatni a szentségeket. A Szentírás szerint az ilyen apostolmunkatársak, apostolutódok hivatalba iktatása kézfeltétellel történik (2. levél Timóteusnak 1,6). Ezáltal kapják azt a kegyelmi segítséget, amely hivatásuk méltó betöltéséhez szükséges. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a püspökök, papok ne volnának gyarló emberek, - nagyon is azok. De Krisztus mégis rájuk bízta szavát, jópásztori szívét, testét, bocsánatát. Ezt hordozzák a papok a századokon át: így lehetővé teszik minden embernek, hogy élményszerűen találkozhassék Krisztussal, és így megtapasztalja, hogy üdvösségünk Krisztus kegyelmi adománya. A krisztusi megbízatás alapján az Egyházat vezető férfiak között különös hivatás jutott Szent Péternek és utódainak. Pétert jelölte ki Jézus azzá a „sziklává", amelyre Egyházát építi: őt tette meg Isten országának kulcsárává, és megígérte neki, hogy amit megköt a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit felold a földön, fel lesz oldva a mennyben is (Mt 16,18-19). Feltámadása után pedig őt bízta meg azzal, hogy legeltesse juhait és bárányait (Jn 21, 15-17). Péter pünkösd napján, mint az apostolok szószólója, elsőnek hirdeti Krisztus feltámadásának örömhírét (Apostolok Cselekedetei 2, 14-36). Buzgó apostoli tevékenység után végül Rómában szenved vértanúhalált. Mint ahogy a maradandó sziklaalap összetartja az egész épületet, úgy kell megmaradnia a pé-
