A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
szükséges anyagiakat is. A gyakorlat mutatta meg, hogy ekkora feladatra önkéntes munkásokkal nem sokra mennek. Olyanok kellenek, akik Isten szeretetéből egész életüket erre szánják. 1908 pünkösdjén négy testvér tett fogadalmat, hogy életüket a ,JRerum Novarum”szellemében a családok, a nők és a gyermekek sorsa javításának szentelik. így alakult meg a SZOCIÁLIS TESTVÉREK TÁRSULATA. A tagok száma egyre nőtt, munkájuk ismertté lett: munkásleány- mozgalmat szerveztek, nőegyleteket indítottak el, a jótékonykodó hölgyek munkáját irányították; a háború alatt az egyre nagyobb számú ifjúkori bűnözők ügyeivel foglalkoztak, a gyermekvédelmi rendőrséggel karöltve dolgoztak, a fiatalkorúak börtönében volt munkaszobájuk; vasárnapjukat női börtönökben töltötték, ők voltak a kapocs a börtönbekerült édesanya és családja között; Szikszón javítóintézetet vezettek. A nyugatkanadai felhívásra jelentkező nővérek közül Horváth Idára, Lampert Júliára és Schwarz Máriára esett az elöljáró, Schlachta Margit választása. Mikor Nova Skóciában partot értek, hármuknak együtt 15 dollárja volt. Az első két nővér 1923 karácsonyára érkezett meg Stockholmba. Éppen krízisidőre. Négy hónapon belül két lelkipásztor adta be lemondását. Ha pénzük lett volna, talán a két nővér is ezt tette volna. Ők voltak az egyházközség mindenesei. Másfél év múlva még két nővér érkezett, és az új lelkipásztor megkezdte velük a katolikus iskola megszervezését. Mikor az idő és az út megengedte, látogatták a magyar farmereket. Nyaranta két hétig, tíz napig maradtak egy-egy tanyán; a környező tanyákról odahozták a gyermekeket hitoktatásra,még a nem-magyarokat is. Bár rövid volt a nyár, sürgős a munka, és nagy áldozatba került a gyermekek elhozatala, nem egy mégis végighallgatta az egész hitoktatást. Szomjazták a magyar szót és szomjazták az Istent. „Egy alkalommal egy belga atya kétkerekű kordén vitt magával a vadonon keresztül — meséli emlékeit Mária Nővér. Haldoklóról értesítették, indult, vitte az Oltáriszentséget. Csak a fák mohos oldala mutatta az északi irányt. Egy fatörzsekből összetákolt ház előtt egy asszony és egy gyermek állt. Nem tudtuk jó irányban megyünk-e, ezért az atya megkért, hogy szálljak le és kérdezzem meg, hogy merre is lakik az a beteg. Milyen nyelven szóljak hozzá, tűnődtem magamban. Angolul köszöntöttem. Az asszony rámnézett és ezt mondta - magyarul: „értem is én ezt a bükkfanyelvet!” Rajtam végigszaladt a hideg: de azt hiszem őrajta is, mikor magyarul jött a válasz: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Az asszony 125
