A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
117 Orbán Miklós: AMI MEGMARADT A BÖJTBŐL... A szent Negyvennapot keresztény őseink a vezeklés és a szenvedő Krisztussal való együttérzés szellemében a külső és belső önmegtagadás hathetes violaszín ünnepének tekintették. Az apostolok korától a vezeklő és engesztelő gyakorlatok között első helyen állt a böjt. A lemondás a böjt esetében sem volt öncélú valami. Az igehirdetés és a lelki irodalom kezdettél kiemelte: Istennek nem telik öröme pusztán csak abban, hogy valaki sanyargassa magát. A keleti vallások szentembereinek számunkra értelmetlenségig szörnyű önsanyargatásai mögött is föllelhető az értelmet adó irányulás, a lélek tisztulására és teljes szabadságára való törekvés. Aranyszájú Szent Jánosa mértéktelenség hibájának, vagy éppen romboló bűnének orvoslását látja a testi önmegtagadásban. De figyelmeztet:„Kedvesem, ha testednek gyengesége miatt nem bírod étlenül eltölteni a napot^enki, akinek esze van, nem hányja ezt szemedre. Hiszen megértő és emberszerető Urunk van nekünk, aki semmi olyast nem követel tőlünk, ami erőnket meghaladná. Mert nem az ételektől való tartózkodást és a böjtöt követeli egyszerűen, hanem hogy az élet rossz cselekedeteitől eláll- junk és szabad időnket lelki dolgokkal töltsük el." Ami a böjt történetét illeti, az első ezredfordulóig a húsvét e- lőtti időben naponta csak egyszer és pedig este étkeztek. A XIII. századtól ez az egyetlen étkezés estéről kora délutánra került. A „koplalási,, böjttel együtt járt a hústól való megtartóztatás, voltak vidékek, ahol semmiféle állati terméket sem ettek. Az első századokban a szeszesitalt is kázárták, de helytelenítették a bor pótlására szolgáló édes szörpöket is. Szent Ágoston fölpanaszolta a böjtnek ezt a kijátszását: „Némelyek a szokásos bor helyett szokatlan italokat keresnek: egyesek almából sokkal kellemesebb italt sajtolnak maguknak. A negyvennap megtartása így nem a régi vágyak elnyomása, hanem alkalom új élvezetekre." Az első századokban ezek az ön megtagad ások nem voltak kötelezőek. A szabadság szellemét világosan tükrözi Szent Ágoston mondása: „Negyven napig nem evett mózes, a törvénynek szerzője: negyven napig böjtölt így Illés, a legnagyobb próféta: negyven napig cselekedett így az Úr Jézus is. Mi ellenben, akik nem tudjuk ilyen hosszúra nyújtani a teljes böjtöt, vállaljuk magunkra legalább azt, amire képesek vagyunk." Jelenleg a húsvét előtti hetek keresztény lemondásainak és áhitat-, illetőleg szeretetgyakorlatainak uralkodó motívuma a szenvedő Krisztussal való együttérzés. A keresztény ókor gondolatvilágában is megtaláljuk ezt. Hogy újra Szent Ágostont szólaltassuk meg: - „Illik a mi áhítatunkhoz, hogy akik a megfeszített Úr szenvedésének ünneplését közeledni látjuk, a test vágyainak elnyomásával keresztet állítunk fel magunknak, amint az apostol mondja: Akik Jézus Krisztushoz tartoznak, testüket szenvedélyeivel és vágyaival együtt keresztre feszítették."
