A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
da náluk, de legénynek híre, se hamva. — Hé, Mári, hát mikor gyün a bíró fia? — Azt maga ugyan soha sem láttya meg! Mer hogy csak écca- ka jár. Felmászik a nagy eperfánkra, én meg oda hozzá. Hát volt is, aki leste éjszaka az eperfát, ahol a fa tetején folyt volna az udvarlás, de még ma is lesheti — mérgeskedett az elbeszélő. E zek után a lőcsfalvi pap elment Varga Máriékhoz, aki anyjával és beteg apjával lakott. Apja tüdővészes volt és ott ült kint az enyhe napon, köhécselve az eperfa alatt. Az anyja meg éppen kenyér alá fűtötte az udvari kőkemencét. — Itthon van a Márijuk? — kérdé a pap a köszöntés után. — Hé, Mári! — kiabált az anyja. — Keres a papunk! — Nem mehetek, idesanyám, mert a fürdőszobában csupaszon ülök a fürdőkádban.- A kutyafülét! — dohog az anyja. - Hát ilyen e. Hát nincs itt se fürdőszoba, se kádunk... — Az ördögit neki! — szuszog a beteg ember a fa alatt. — Én mielőtt meghalok, vagy kivágom azt a hazug nyelvét, vagy agyonverem. Hát megeszi az embert a szégyen evvel a boszorkánnyal! — Jaj, plébános úr, — siránkozik az asszony, miközben rakja az ’’izíket” a kemencébe — megvert az Isten engem evvel a jánnyal. Nem tudom, kire fajzott, mert egyikünk családjában sem volt senki hazudós...- Ne essenek kétségbe — vigasztalja őket a papjuk. — Igaz, sok bosszúságot okoz, de sok jó derűs órát is szerez a tisztelt falusi nagyközönségnek. És bizonyára akad a lánynak néhány jótulajdonsága is. — Hát akad, — hagyja helyben az anyja. — Mert szorgalmas, dógos, ügyes meg eszes, azt meg kell hagyni. Apját is hűségesen á- polja.- Tudja, ez olyan betegség-féle, egy ’’mánia”, mert van klep- tománia, pirománia és sok más... — Jaj, plébános úr, — ejti ki az asszony a piszkafát a kezéből — micsoda rettenetes betegsége van a jányomnak, ki sem tudnám mondani a nevit... — No, nem olyan veszélyes — enyhíti a pap. — Nem halálos, de nem igen fog kigyógyulni belőle, míg él. No, adjon Isten, nem zavarom a leányt a fürdőszobájukban. 74