A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

517 római helytartó, felvilágosult kételkedő: neki a politikai hatalom kézben tartása és a pénzgyűjtés az egyetlen valódi érték. Heródes, a kéjenc és ravasz keleti zsar­nok Róma kegyéből élősködik a népen és nyom el minden bírálatot. Ott volt aztán Jeruzsálemben a főpapság: gazdag papi családok sarjai. Ők voltak a jeruzsálemi nagytanács legfontosabb tagjai. Joghatóságukat a római­ak engedélyével gyakorolták. Nekik csak arra volt gondjuk, hogy a jeruzsálemi templomban szabályszerűen follyanak le az imák és az áldozati szertartások, a nép pedig pontosan teljesítse külső vallási kötelességeit és fizesse a templomadót. Ott voltak továbbá a farizeusok, egy többezer főt számláló vallási párt. Ők a mózesi törvény aprólékos előírásainak pontos megtartására fordították min­den figyelmüket és erejüket, el voltak telve saját buzgóságuk tudatával, és végte­lenül megvetettek mindenkit, aki nem úgy élt és gondolkodott, mint ők. Ott volt azután a forradalmi párt, akik már gyűjtötték a fegyvereket a Róma elleni szabadságharcra, és vadul gyűlölték nemcsak a római elnyomókat, hanem azokat a zsidókat is, akik megalkudtak velük. Ott voltak, mint mindenütt, a gazdagok, akiknek mindene a pénz, élvez­ték a vagyont, sütkéreztek a gazdagság-nyújtotta biztonságértzetben, és mit sem törődtek a szegények nyomorával, sőt — mint ahogy a római hatóságok megbízá­sából az adókat busás ráadással behajtó vámszedők tették — kiszipolyozták őket. Ott volt a szegény emberek serege: parasztok, halászok, kis mesterem­berek, akiknek minden gondja volt a betevő falat, s nyomorúságukban tejjel-méz- zel folyó meseországról álmodoztak. Ott voltak legvégül a legnyomorultabbak: az özvegyek, árvák, vakok, bé­nák, leprások, betegek. Velük aztán szinte senki sem törődött, ott tengették nyo­morult életüket a társadalom peremén. Az Izrael Istenében való hit úgy-ahogy összetartotta ezt a népet, de ez az Isten Jézus fellépése idején (azaz kb. időszámításunk kezdetén) valahogy messze került az emberektől. Mintha csak — mint Pilátus és Heródes sikerei mutatták — mit sem ártana, ha nem törődünk vele. Mintha csak, amint a papok mondták, csupán az áldozati szertartások pontos megtartása érdekelné. Mintha csak, amint a farizeusok tartották, csupán a szombati nyugalom aprólékos előírásainak meg­valósítását követelné, az előírt imaidők megtartását, egyes ételektől való tartóz­kodást, rojtos ruha viselését, gyakori kézmosást és hasonlókat. Mintha csak, a- hogy a forradalmi párt gondolta, gyűlöletet parancsolna. Mintha csak a gazdagok pártján állna, hisz azoknak mindenük megvan. Mintha csak elfelejtette volna a szegényeket, akiknek csak azt ismételgetik a farizeusok, hogy milyen átkozott bűnösök, mert nem teljesítik a mózesi törvényt. Mintha csak haragudnék a bete­gekre és leprásokra, hiszen az ilyen nyomorúság csak istenverés lehet... Igen, Jé­zus idejében (és valljuk be, ma is) messzinek-messzinek tűnt az Isten. Még az a gondolat is átvillanhatott egyesek fején, hogy talán nem is létezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom