A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
518 Jézus tanítása ilyen társadalomban hangzott fel egyszerre csak egy egészen új hang: Beteljesedett az idő.Közel van az Isten országaHMk.1,15) Jézus egész fellépése egyetlen nagy kiáltás volt: Az Isten küldött engem. Most itt vagyok közöttetek, veletek van az Isteni Jézusnak mindene az Isten. De éppen ezért mindene az ember is, - valamennyi ember, kivétel nélkül. Jézusnak minden ember fontos, végtelenül fontos. Akármilyen kicsiny, szegény, tudatlan, gyenge, elesett is. Fontosabb minden szertartásnál, törvénynél, szokásnál, előírásnál. A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért — kiáltja (Mk.2,27). Mennyire megdöbbentek, mennyire megbotránkoztak ezen a kijelentésen a farizeusok! Amikor betegeket hoznak hozzá, Jézus szombaton is meggyógyítja őket, bár ezt a farizeusok törvénymagyarázata tiltotta. Miért ne szabadna szombaton jót tenni, életet menteni? (Mk. 3,4) Hogyan is hagyhatnánk egy embert még egy nappal tovább szenvedni csak azért, mert szombat van? Az ószövetségi Szentírásban foglalt törvényeket nem veti meg, de nem tekinti betű szerinti előírásaikat a legfontosabb szabálynak, Isten végső szavának. Például a megengedett és tiltott ételekről szóló előírások Jézus számára nem Isten végső szava: Ami kívülről kerül be az emberbe, nem szennyezheti be, mert nem hatol a szívébe, hanem csak a gyomrába... De belülről, az ember szívébő származik minen gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert (Mk .7,18-23). Minden az ember szívén múlik. Akkor tiszta ez a szív, ha szeret: szereti az Istent minden erejével, és úgy szereti embertársát, mint önmagát (Mk.12, 30). Ez az embertárs pedig nemcsak a jóbarát, szomszéd, honfitárs, hanem kivétel nélkül minden ember. Felejthetetlen szavakkal ecsetelte ezt Jézus az irgalmas szamaritánus példabeszédében (Lk. 10,30-37). Egy szentírástudós megkérdezte: Kit tekintsek embertársamnak? Ez a tudós saját magát teszi köponttá, és csak az a problémája, milyen tágra húzza maga köré az embertársakat magába foglaló kört. Jézus válasza egy történet. Ott fekszik az út mentén egy sebesült, kirabolt ember. Arra megy egy jeruzsálemi pap, utána egy templomszolga, de rá se hederítenek a szerencsétlenre. Végül arra jön egy szamaritánus (vagyis a zsidókkal ellenségeskedésben élő Szamaria tartományból származó idegen), és megesik a szíve a nyomorulton. Megszakítja útját, kimossa, beközöti az összevert ember sebeit, felülteti szamarára, elviszi egy fogadóba, és saját költségén ápoltatja. Jézus kérdéssel zárja példabeszédét: Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi embertársa annak, aki a rablók kezébe került? — Aki irgalmas szívű volt iránta — felelte helyesen a tudós. Mire Jézus így folytatta: Menj, és tégy te is hasonlóképpen! Nem méricskélni kell, ki számíthat még embertársunknak. Minden ember, de főképp a szegény, nyomorult, megsebzett, törődött, baráti szívünkre és testvéri segítségünkre szoruló ember léte számunkra isteni parancs: Viselkedj
