A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
486 akar ölelni mindenkit, hogy szenthá- romságos boldog életébe bevonja és ö- rökre boldoggá tegye az embert. Ez a szeretet a végső oka a teremtésnek, a bűnbeesett, Istentől elpártolt ember megváltásának, ez készteti az Atyát, hogy elküldje Fiát az emberek közé és ez a szeretet viszi az Istenembert a bethlehemi jászolba, a nehéz munkássorsba, a jóhír, az Evangélium meghirdetésébe, a szenvedések és gyalázatok útján fel a Kálváriára, s ott a Kereszt kínos halálába. Az egész Kinyilatkoztatás, ahogyan az Ó- és Újszövetségi Szentírásban jelenik meg előttünk, egyetlen bizonysága annak, hogy az Isten szeret minket, és viszonzásul semmi mást nem kér, mint szeretetünket. Ez a szeretet ezért a legfőbb parancs, s az Istenember életében, halálában és föltámadásában azért nyilvánul ki oly meggyőző erővel ennek a végtelen isteni szeretetnek ereje, hogy ezt a parancsot, a szeretet parancsát könnyen meg tudjuk tenni, szinte lehetetlen legyen a végtelen szeretetet nem szeretni. Ligouri Szent Alfonz egyenesen azt mondja, hogy az isteni szeretetnek ki- nyilvánulása az Ur Jézusban szinte rákényszeríti az embert a viszontszere- tetre. Az enciklika bőséges szentírási szövegekkel igazolja ezt a katolikus és keresztény tant és rámutat, szintén sok idézettel, arra is, hogy mindig is ez volt az Egyház félreérthetetlen tanítása, de bőségesen hoz e tan bemutatására a szent Atyáktól is szebbnél szebb részleteket. Számunkra igen hasznos lenne ezeken a szentírási helyeken és egyéb idézeteken elidőznünk, de a keret, a- mely rendelkezésünkre áll, és célkitűzésünk, amellyel be akarjuk mutatni e nagy pápa, az egyházi legfőbb tekintély tanítását e tiszteletről, azt nem engedi meg. Rá kell inkább térnünk annak kimutatására, hogy az isteni szeretet köteles viszonzásának, tiszteletének és engesztelésének legkiválóbb módja részünkről az a devóció, amelyet közönségesen Jézus Szíve tiszteletnek nevezünk. Nyilvánvaló, és külön bizonyításra nem szorul, hogy ennek a tiszteletnek a tárgya magának az Istenembernek emberi szíve, s nem e szívnek a képe. A képet is, természetesen tiszteletben részesítjük, de csupán ama szív miatt, amelyet ábrázol. Ahogy szüléink, szeretteink képét nem lehet nem tisztelnünk, ha igazán szeretjük őket, ugyanúgy s ezért a Szent Szív képét is tisztelettel, s mert istenemberi szív, vallásos tisztelettel vesszük körül. A kérdés már most csak az, miért választjuk ezt a testi szívet tiszteletünk tárgyául, miért tekintünk úgy reá, mint ami az Ur Jézus szeretetét a számunkra mintegy konkrét, szinte érzékelhető valósággá teszi. A felelet egyszerűen az: mert ez ennek a szeretetnek a legalkalmasabb szimbóluma. A szimbólum, mint tudjuk, valamilyen érzékelhető tárgy, me- lyet joggal tekinthetünk olyasvalami jeléül, ami nem esik érzékelésünk alá. Egy szimbólum lehet konvencionális, megállapodáson nyugvó, szokáson alapuló jele valaminek, amelynek tárgyi alapja nincs meg abban, amit jelöl. így például a piros-fehér-zöld zászló a magyar nemzet szimbóluma. Viszont valós, természetes szimbólum az, amely minden megállapodástól, vagy szokás
