A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
487 tói függetlenül összefüggést mutat fel a jel és a jelzett tárgy között. így például a róka ravaszsága miatt ennek a tulajdonságnak szimbóluma. Ennek következtében a természetes és valós szimbólumnál az elme együtt ragadja meg a szimbólumot és tárgyát: benne és általa felfog valami elvont, vagy szellemi valóságot, azt az érzékektől felfoghatatlan tárgyat, amelyet a külső, látható jel szimbolizál. Ahol csak konvencionális megállapodáson nyugvó szimbolizmusról van szó, ott az emberi elme vonatkoztatja a szimbólumot arra a tárgyra, amelyet ez a tárgy szimbolizál. Magától értetődik, hogy Jézus Szíve nem megegyezésen alapuló szimbólum, hanem természetes kifejezője határtalan szeretetének. Tisztán emberi eszünkkel a szívben megtaláljuk mindazt, ami egy természetes, valós szimbólumhoz megkíván tátik, hogy az szeretetet fejez ki. Általánosan tapasztalt tény, hogy a szeretet érzelme — és minden érzelem, így a harag, a gyűlölet, öröm, szomorúság stb. - valódi, fizikai hatással van az ember testi szívére. Ha ez az érzelem heves, nagyfokú, akkor különösen tapasztaljuk a szívnek ezt a szerepét érzelmeink megnyilvánulásában, úgyannyira, hogy ez különböző szólásmódokban is kifejezésre jut. Az öröm hevesebben dobogtatja a szívünket, a bánat meg emészti valakinek a szívét, a harag, a nagy felindulás pedig nem egyszer szívrohamnak az oka. Az összefüggés az érzelmek és a fizikai szív között tehát letagadhatatlan és nyilvánvaló tény, amelyet nem is kell tudományosan igazolni, hogy valódinak tartsuk. Ez a valós összefüggés az érzelmek és a szív között nyújtja nekünk az alapot arra, hogy a szívet, mint a szeretet természetes szimbólumát vegyük fel, amit a közhasználat is megerősít, amikor azt mondjuk például, szívem tele van szeretettel iránta, szívből szeretek valakit és így tovább. Maga a Szentirás is számtalan helyen használ ilyen kifejezéseket, ami azt mutatja: a szívet az emberek a legősibb idők óta a szeretet természetes szimbólumának tekintették. Épp ilyen tény azonban az is, hogy az Ur Jézusnak is épp oly szíve volt, mint minden embernek, és Szíve éppúgy érzelmeinek hatása alatt állott, mint minden ember szíve. Sőt föltámadása miatt megdicsőült Teste most is, és mindörökre emberi szívvel bír, s érzelmi világában hasonló szerepet tölt be most is, mint földi életében. Ebből pedig az következik, hogy tökéletesen jogosult az Ő fizikai, testi Szívét úgy tekinteni, mint érzelmi világának, főként minden erényét hordozó szeretetének szimbólumát. Amikor tehát Jézus Szívét mondunk, szeretetét fejezzük ki szimbolikusan, amikor ezt a Szívet szeretjük, tiszteljük, engeszteljük, az Istenember szeretetét tiszteljük, szeretjük, engeszteljük e szimbólum alatt. Mindez a megállapítás azonban Krisztusnak nemcsak azon érzelmeire áll, amelyek az érzékek világában folynak le, arra a szeretetre, melyet Ő érzett az Isten és emberek iránt. Mint minden emberi természetben, úgy Krisztus szent emberségében is van szellemi lélek, amely kettő, a test és lélek, lényegi egységet alkot: a test lelkes test, a lélek pedig testes lélek.
