A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
485 tételt, amelyet rögtön az enciklika elején kimond: Ez a Jézus Szive tisztelet a keresztény vallásosság legtökéletesebb formája és a tökéletes élet szintézise, zsinórmértéke s irányadó szabálya. Ugyanakkor arra is törekszik, hogy megjelölje a helyes irányt ebben a tiszteletben, megvédje a katolikus híveknél mutatkozó hamis elferdülé- sektől, a nem-katolikus keresztények felé pedig világosan és félreérthetetlenül kifejtse ezt az általuk sokszor félreismert és lenézett, sőt kigúnyolt katolikus tant. Most, mikor a pápa által előrelátott válság reánk szakadt, s az ő figyelmeztetése több, mint két évtizeddel ezelőtt majdnem pusztában kiáltó szózat maradt, és Jézus Szentséges Szívének tisztelete a hívőknél megfogyatkozott, irányában elhidegülés állott be, illő, hogy az enciklika nyomán újra átgondoljuk és megszívleljük Szt. Péter utódának, Krisztus Urunk helyettesének tanítását. Legelőször is tisztázzuk a félreértésre alkalmas magyar megjelölés helyes értelmezését. Tiszteletről vagy áhítatról szoktunk beszélni Jézus Szívével kapcsolatban. Az előbbi szó csak részben jelöli meg, miről is van szó, az áhitat szó meg egyenesen félrevezető, mert valami érzelmi ájtatoskodást látszik kifejezni. A külföldi, főként az európai nyelvekben a latin devotio vagy ebből képzett szó áll a magyar megjelölés helyett, s ha erre gondolunk, akkor egyszerre világos lesz, mit is ért az Egyház Jézus Szíve tisztelet alatt. (Épp ezért e cikkben néha a devotio szót fogjuk használni a magyar tisztelet és áhitat helyett.) Mert mi is a devóció? Szent Tamás általánosan elfogadott meghatározása szerint az akaratnak tulajdonsága, amellyel készségesen odaadjuk magunkat mindarra, ami Isten szolgálatát jelenti. Isten szolgálatában pedig a legszükségesebb és egyedülállóan fontos a szeretetünk. S ezzel máris kimondtuk, mi ennek a de- vóciónak, amellyel az Ur Szíve irányában vagyunk, a lényege: nem más, mint a szeretet, viszontszeretete az Ő szeretetének, az Örök Szeretetnek, az Istennek, annak az Istennek, aki Fiát küldte el, hogy megváltói művében kimutassa és bebizonyítsa irántunk való végtelen szeretetét, s amely szeretet a Megváltó testi Szívében áll elénk, mint szimbólum, mint jel, és részben kifejezője és hordozója ennek az istenemberi szeretetnek. Más szóval ez azt jelenti, hogy amikor Jézus Szíve tiszteletéről, viszontszeretetéről, iránta megnyilvánuló önátadásunkról, azaz devó- cióról beszélünk, tulajdonképpen az Istenember szeretetét értjük e Szív alatt. Ezt a szeretetet tiszteljük, engeszteljük, szeretetünkkel ezt a szeretetet viszonozzuk, ezt imádjuk, s ez előtt a szeretet előtt hódolunk, amikor Jézus Szívét tiszteljük. Ha a devóciót a Szentséges Szív iránt ezzel az egyedül helyes, és a Szentatya által is erősen nyomatéko- zott értelmezéssel fogjuk fel, rögtön észre vesszük, hogy ez a tisztelet egyenesen a Szentírásban gyökerezik és onnan veszi jogosultságát és értelmét. Hiszen az egész Kinyilatkoztatás nem más, mint az isteni szeretet kiáradása az ember felé, amellyel magához
