A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7. szám
301 körülöttem és mi a jövó'm. Vagy mondd: Gyere ide! Az Odaátból az Ideátba s élj itt öntudattal, velem egy, már nem réveteg árnyak, tükrök sejtése között, de szemtől-szembe velem. Rád bízom, Isten, - így szóltam a sűrű éjben, amikor az emberi sors súlya, s vele az enyém is, kérdést kényszerített ki belőlem. Csak kérdezek én, Uram, csak kérdezek én! Hiszem, vallom és szeretem, hogy ha kérdésünk szorongó kényszere kilövi kérdőjel -nyilait Tefeléd: Te vagy a Felelet! Alázattal megkérdelek én s nem vagy köteles a Feleletre. Te vagy az Isten. A korlátlan Ur. Hatalom, Erő. Te vagy a Felelet Kérdések közt hányódó gyermekeidnek. Nagy Lét! Létünk Felelete, Isten, a tenger fövenye boldog, ha Tengere árja, mélye, hulláma kéken, erővel porszemét fölemeli, magába sodorja, öleli s megsúgja neki a titkát. Titokzatos Isten, súgd meg porszemeidnek a titkod! így szól, imád ez a porszemed is, örök Isten-Atyánk! Ezentúl is, örökre... Perceimet szétszórtam a lábad előtt, napjaimat odaadtam Teneked. Éveimből koszorút fontam homlokodra és két térden kértem, hogy fogadd el az életemet. Csodálatos szerelem! Az ember csecsemő s lassan felnő, ismerkedik a világgal, s ráeszmél, hogy Te vagy a titka ennek a világnak. Szent, Csupaszépség, Teljesség, Teljesegész, Te vagy az, akit keresünk, aki felé fordul, aki után vágyik kicsi, részletes emberi létünk. Micsoda szerelem! Amikor már tudjuk,hogy nincs semmi nagyobb, egészebb, teljesebb, mint Te, az Isten! A lélegzésünk Téged lélegez immár, akaratunk azt akaija, amit Te akarsz, érzésünk csak benned lendül, zsong, zenéli a Lét titkát. S Te, az örök, a hallgatag Isten megszólalsz, sohanem hallott hangon. A tenger zúg így,
