A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7. szám
296 usz is idézi ezt említett körlevelében és hosszas fejtegetések után gondolatait így folytatja: ’’Valóban így van! Mert e szentséges jelben és a hozzáfűződő áhítatban benne van az egész vallásnak a lényege és a tökéletes életre vezérlő elv, mely az Ur Krisztus megismerésére elménket gyorsan elvezeti és lelkünket hathatósan megindítja az ő nagyobb szeretetére és tökéletesebb utánzására.” E rövid írásunkban olvastuk, hogyan beszél az Ur Szívének tiszteletéről, hogyan nyilatkoznak erről a pápák, Krisztus földi helytartói. Ha azonban az Egyház mai helyzetére fordítjuk tekintetünket, ha észrevesszük, hogyan csökkent le a vallási élet a hívek körében, észre kell vennünk azt is, hogy a Mária tisztelet mellett a Jézus szíve tisztelet is megfogyatkozott; sok helyen a templomokban eltűntek szobraik, kevesebb elsőpénteki áldozok száma vagy ha az felnövekedett, nem any- nyira a buzgóság növekedését mutatja, hanem a könnyelműséget, mellyel a hívek a bűnöket veszik. Ha fordulnak is Máriához, az Ur Jézushoz imádságaikban, akkor sem az Ő Szíveikhez. Ha ennek okát keressük, nem találhatjuk másban mint abban, hogy lassankint veszendőbe indult a Mária tisztelet s így vele együtt Jézus Szívének tisztelete is csökkent a hívek lelkében. Ez nem is lehetett másképp, mert Jézus nem lehet Mária nélkül. Az első tehát, amit tennünk kell vallási életünkben: vissza Máriához, és — mióta tudjuk a fatimai jelenésekből, hogy a Szűzanya az ő Szeplőtelen Szívének tiszteletét ó- hajtja, — legyen Mária-tiszteletünk elsősorban és főként az ő Szeplőtelen Szívének tisztelete és szeretete. Jézus Szíve tiszteletében pedig ú- juljunk meg. Konszekrációnk ne legyen csak szép szó, de be nem váltott ígéret! Meijük megtenni azt abban az értelemben, ahogyan e cikk keretében kifejtettük. Legyen a mi életünk valóban az Ő Szent Szívének odaszentelt é- let, megélt Jézus Szíve tisztelet. Ha sokan leszünk, akik Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete átal Jézus Szívét önmaguk életének teljes odaszentelésé- vel tisztelik, akkor nemcsak bennük fognak teljesedni az Ur ígéretei, hanem az egész Egyházban, sőt az istentelen világban is: eljön a Sátán minden erőlködése ellenére is Krisztus uralma, a béke, az igazság és a szeretet országa. Cser László FELNŐNI BENNED! Életszó'ttes Lassankint már csak ennyi marad tenni, s lehet, hogy ez a legfőJjb tennivalóm: imába szűröm, imával szövöm át az életemet, barátom, az életedet, barátaim, az Életet. Az élet fájó nyilai lövöldöznek belém,- ELMÉLKEDŐ IMÁK