A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7. szám
294 Margit egyik levelében: ”Ha Ön egészen Érette akar élni, és arra a tökéletességre akar jutni, melyet Ő elvár Öntől, akkor önmagát tökéletes áldozatul kell adnia a Szent Szívnek mindazzal, ami csak Öntől függ, fenntartás nélkül.” S ezért állanak ezek a szavak Boldog de la Colombiére felajánlásában is: ’’...kívánom, s alázatosan kérem, hogy áldozatnak elfogadj...” Igen. Ez az igazi konszekráció, ez s benne magunkat tökéletes áldozatul adjuk a Szent Szívnek, s aki másképp gondolta azt vagy tette meg önfelajánlását, az nem értette meg annak lényegét. Ezzel a nagylelkű önátadással azt akarjuk elérni, hogy kibontakozzunk a legerősebb polipkarokból, a teremtmények bódító öleléséből és belekapcsolódjunk Krisztus Szívén át a Jónak és a Szépnek végtelenségébe, az Istenbe; hogy önszeretetünket gyökerében támadjuk meg s önzetlen Isten-szerete- tünket teljes érvényre juttassuk; hogy az élet kapkodásainak, vergődéseinek, bizalmatlan, gyanakvó, sötétenlátó és félénk tapogatózásainak véget vessünk és helyébe beültessük a teljes Istenre- hagyatkozást és a rendíthetetlen bizalmat az élet összes esélyeit illetőleg; hogy felszabaduljunk a bizonytalanság és nyugtalanság nyomásától és helyet foglaljon szívünkben a lelki biztosság és a béke. Ebben az életáldozatban minket is az vezet, ami Boldog de la Colombiére atyát, aki magáról ezt mondja: ’’Óhajtom, Uram, ezerszer ó- hajtom, hogy elmerüljek Szentséges Szívedbe és szeretetedtől eltelve abban éljek és haljak”. És önátadásunknak u- gyanaz a célja, mint az övé volt, amikor konszekrációjában ezeket mondja: ’’Egészen Neked adom magam és hitemmel erősítem színed előtt, hogy ettől az órától fogva nincs forróbb óhajtásom, minthogy Éretted elfelejtsem önmagamat és lemondjak mindenről, amim van és lehet”. Az ilyen nemcsak szóval de szívvel is kimondott és erős akarattal vállalt önátadásnak meg is lesz az eredménye: létrehozza Isten és lelkünk között a szeretet-egységet, melyben mi egészen az Istené vagyunk és Ő egészen a mienk. Létrehozza azt a szerződéses viszonyt, melynek alapján Krisztus minket egészen az övének tart és mint i- lyenről nagylelkűen gondoskodik is. És létrehozza lelkűnkben azt a kegyelmi bőséget, minek erejében könnyen eléljük konszekrációs célunkat és egyszerűséggel fenntartjuk magunkban az áldozatos lelkületet és örömmel meghozzuk életünk áldozatát. Ám önátadásunk, mint fentebb mondottuk, akkor igazi, ha hozzájárul még egy mozzanat, ti. a végrehajtása annak, amit szóban, vágyban, akaratban kifejeztünk, amikor magunkat az Isteni Szívnek átadtuk. Ennél nincs is természetesebb. Hiszen önátadásunk nem holt tárgy odaajándékozás, hanem cselekvő élő lény odaszentelése. Következőleg ha önátadásunk igazi, kell e- zentúl cselekvéseink irányítása is azé legyen, akié ez az ajándék lett, az Ur Jézusé. Azért aki magát Neki adta, annak állandóan Őreá kell figyelnie, Őt kell szeretnie, az Ő akaratát kell tennie. Figyelni Őreá nem lesz nehéz, ha csendet teremtünk lelkűnkben. Hiszen Isten a csendben beszél; zajos belső-világban nem hallatszik az Ő szava. A csendteremtés pedig nem más, mint
