A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-05-01 / 5. szám

213 lő, gyűrött már, azon egy nő és három na­gyobbacska fiú. Magas, őszülőben lévő csontos ember, nagybajuszos tatár... Jelekkel tudomásomra adja, hogy nem maradhatok itt, mert jön­nek sokan. Felállít, próbál járatni nagy kín­nal, de valahogyan megy. Meglátja a nya­kamban lógó skapulárét, ájtatosan megemeli és megcsókolja. Mutatja az irányt, mond va­lamit és kezet nyújt... Az elhagyott országút pánikszerű menekülést mutat. Az árkokban elhányt holmi, ruhák, női ridikülök, koffe­rek, egész sonka, oldalszalonnák... Találok egy viseltes katonazubbonyt. Éppen jó, már nagyon fáztam.. Nagy kínnal beérek egy fa­luba. Tele van orosszal, de már indulóban. Az egyik házban nyitott ajtó. Bevánszorgok és ledőlök egy ágyra... Felráznak. Géppisztolyos orosz katona felrángat és kicipel a falú utolsó házához. Ott már sorban áll a ház fala mögött 20-25 nő, férfi, katona vegyesen. Körülöttük gép- pisztolyosok. A sor végére állítanak. Kilép 2 géppisztolyos, odaáll az első elé, egy sorozat és az első kibukik a sorból. Aztán követke­zik a második... Ez tehát a vég? Mellettem egy fiatal, 22-23 éves fiú áll, rám néz — nem remeg — fásultan mondja: No, mindjárt ta­lálkozunk ott fenn és az égre tekint. Bánd meg bűneidet, bízzál az Ur irgalmában — mondom neki. Magamban olyan végtelen nagy nyugalmat érzek. Agyamban, mint a villám átcikkázik egész életem. Közelednek a kivégzők. "Uram, nagyon bűnös vagyok, nem érdemiem meg irgalmadat. Te mégis megígérted. Kezeidbe ajánlom lelkemet." Aztán eszembe jut családom. Akiket úgy szerettem. Már csak annyit tudok mondani: Jézus, segits! A mellettem lévő fiú összeesik, nekem dől, és előttem a két géppisztoly cső. "Jézus, segíts!" Stoj! — hangzik. Megragad egy kéz, el­ránt a faltól és futva visz egy csoport felé. Közéjük lök. Eltűnik. A tatár volt. Annak a csoportnaki is, ahová kerültem, tegnapelőtt még parancsnoka voltam. A 68. székely had­osztály fogatolt vonata, trénje, mellettük szekerek egyenruhákkal. Kapitány úr es itthágy minket? áll elém egy ősz hajú öreg székely. Én nem. De most öltöztessetek át pillanatok alatt, mert baj van. Megértik és pár perc alatt fogatolt vo­natos közkatona vagyok. Még köpenyt és sapkát is szereztek. Vezényszavak, lökdösések. Tolmácsok segítségével valahogy négyszögbe állítják a foglyokat. Volt ott minden rendű, rangú ba­ka, tüzér, civil, tiszt, altiszt, vonatos. Vagy két-háromszáz ember. Előkerül a két géppisztolyos kivégző. Belépnek a négyszögbe és minden embert jól megnéznek. Érzem, tudom, hogy engem ke­resnek. Eddig nem féltem, olyan fásultság volt rajtam, de most olyasmit érzek, mintha vasfogóval szorítanák össze a szívemet... Is­tenem, segíts!... Elém érnek és most moso­lyognom kellene. Sokáig néznek és én meg mosolygok, de itt belül... Aztán továbblép­nek, az egyik még vissza is néz, fejét csóvál­ja, de már a következőt vizsgálják. Megmenekültem! Davaj no piaty! (so­rakozó ötösével), rendezik a csoportot a közben előkerült lovas fogolykísérők és elin­dul a menet. Alkonyatkor községet érünk. A község teljesen üres. Lakossága valószínűen a Bakonyba menekült. Elfoglaljuk a háza­kat, a pajtákat és néhány perc múlva teljes csend... Reggel géppisztoly sorozatok. Ez az ébresztő. Ötösével soronkint elrendeznek és székelyeimmel az élen megindulunk. Mellet­tem az az őszhajú székely elmondja, hogy tisztjeik elhagyták őket... Aztán halkan meg­szólal mögöttem: "Ki tudja, merre visz a végzet..." A székely himnusz. De csak hal­kan, nagyon halkan... Az országút mindkét oldalán hatalmas jegenyesor, sudaruk szinte az égig ér. Repü­lőzúgás üti meg a fülemet. Német vadászgé­pek román felségjellel. Egészen alacsonyan jönnek. Átrepülnek fölöttünk, de már for­dulnak is támadásra. Pillanatok alatt átlá­tom, hogy csak egy menekvés van. A jege­nyék tövében. Elkiáltom magam: Légitáma­dás! Mindenki hasra a fák alatt! Még az o- rosz kísérők is követik a foglyokat, sőt a lo­vakat is bevezetik. Mint légvédelmi, volt re­pülőtiszt tudom, hogy lehetetlen a támadás, mert akár hosszantozzák, akár keresztezik a jegenyéket, olyan mélyre nem jöhetnek, hogy ránk lőhessenek, különben nekirepül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom