A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
212 Ilyen előzmények után jelent meg 65 októberében a nyugat-német E- vangélikus Egyházak Tanácsa kiadásában egy kiadványt kitelepítettek helyzete és a németek viszonya a szomszédos nemzetekkel címen. Tartalmazta mindazt, amit a lengyel püspökök eddig hiába vártak a német katolikusoktól: önkritikával övezett reális leszámolást az új határok erkölcsi és jogi természetű problematikájával — és a revizió lehetőségéről való lemondással. Kominek a lengyel püspökök még készületi stádiumában álló levelében ki is akart térni az evangélikusok eme dokumentumára, de a német püspökök, akikkel kapcsolatot tartott fenn, nemcsak erről beszélték le, hanem azt a kérelmét sem teljesítették, hogy a lengyel püspöki kar köszönetét is tolmácsolják a német evangélikusok felé. A lengyel püspökök levele nem talált meleg fogadtatásra a német püspökök részéről. Ez Gomulkának jó alkalmat adott arra, hogy a lengyel püspökök kezdeményezését félremagyarázza. A kommunisták még attól sem riadtak vissza, hogy a lengyel püspököket az új határok feladásával gyanúsítsák. A vihar csak a lengyel-német békeszerződés életbeléptekor csitult el. Ezt már a német szocialista-liberális koalíció hozta tető alá s nyomában (1972-ben) a Vatikán is hozzá mert nyúlni a lengyel egyházi kormányzatnak a volt német területeken való újjászervezéséhez. • A lengyel püspökök németországi látogatását sem Döpfner bíboros (megh. 1976-ban), sem az igazi kezdeményező, Kominek kardinális (megh. 74- ben) nem érték meg. A nyugat-keleti politika aknamezőjén kellett politikai és pasztorális problémák között tojástáncot járniuk, miközben azon igyekeztek, hogy szomszédaik bizalmát úgy nyerjék meg, hogy az övéikét el ne veszítsék. EGY VOLT HADIFOGOLY EMLÉKEIBŐL ÍGY KEZDŐDÖTT Nagy ütést éreztem a hátamon, a fejem zúgott... Aztán elsötétült minden...Mennyi i- dő telt el? Úgy tűnt, mintha a karomnál fogva húznának... Árokban fekszem, érzékszerveim alig működnek, mintha minden olyan messziről jönne... Harcikocsik állnak az ú- ton. Körülöttük sok ember, oroszok. Motorzúgást hallok, és az út porában elvész minden, a tudatom is. Messziről ágyúdörgést hoz a szél. Embertelen kínok közt felülök, alattam vértócsa. Az út üres, másik oldalán patak. Átmászom az úton, de a pataknál elfogy az erőm. Megszédülök és visz a rohanó ár. Rettenetes hideg. A hegyekből lefolyó hóié. Aztán kilök az ár a túlsó parton. Valaki elkapja a karomat és kihúz. Aztán megint sötét lesz... Egy ember áll előttem. Fölémhajol és pálinkát önt a számba. Ettől magamhoz térek. Díványon fekszem, előttem áll egy o- rosz katona. Beszél, de nem értem, mit mond. Felültet. Akkor látom, hogy a lábam be van kötve sebesült pólyával. Ingemen, nadrágomon kívül nem maradt semmim, azaz hogy: a skapulárém és a cigarettatárcám megvan, abban a feleségem és két kisgyermekem fényképe. Az orosz ad még egy korty pálinkát és tisztul a fejem. Mutatom a képet, nézi-nézi. Messze néz. Kelet felé, elmerengő szemmel. Az ő zsebéből is fénykép kerül e
