A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
207 ® Ma sokat emlegetik szónokok, politikusok, írók stb., hogy az emberiség egy nagy család, hogy mindnyájan testvérek vagyunk. Ez nagyon szép és örvendetes jelenség. Vigyázzunk azonban, nehogy önellentmondásba keverjük magunkat az ilyen hangzatos szólamokkal. A család- vagy testvér hasonlatnak csak úgy van értelme, ha szülők is vannak. Különben merő frázis, be- szajkolt szóvirág az egész. A neves angol történész, Toynbee is már megjegyezte erre vonatkozóan: mind ennek csak úgy és akkor van értelme, ha feltételezzük az Isten létezését, aki A- tyánk. Szülő, apa nélkül képtelenség a testvériség vagy a családiság. ® Ugyan mit szólnának az olyan Mozart életrajzhoz, amelyben az égvilágon mindenről szó lenne: hol, mikor született Mozart; milyen betegségeken, kalandokon, szenvedéseken ment keresztül, mi volt a kedvenc étele, kik voltak a barátai, milyen ruhákban járt, stb. Mondom, írnának mindenről, utánajárnának mindennek, semmit ki nem hagynának a nagy könyvből, aminek közeli vagy távoli kapcsolata van Mozarthoz. Csak a zenéjéről nem írnának egy szót se! Minden teljessége, tudományossága mellett se tartson az ilyen "alapos" életrajz igényt arra, hogy Mozart életrajzának tartsuk. Mert nem az. Mozart úgy ismeretes a történelemben, mint a nagy zeneszerző. A zene nélkül egyszerűen nem ő, nem Mozart, senki. Aki Mozartról ír, annak elsősorban a zeneszerzőt kell bemutatnia, zenéjével kell Mozart egyéniségét, jellemét, lényegét ábrázolnia. Mert Mozarthoz csak egy érvényes út vezet: a zene, mégpedig Mozart zenéje. Enélkül Mozart halott, élettelen hulla. így vagyunk Istennel is: hiába ismerjük el létezését. Bár hittel valljuk mindentudását, hatalmát; gondolhatjuk Őt az Első Mozgatónak, a Legfőbb Oknak, az Abszolút Szellemnek, Elvnek s ki tudja még minek: ez még nem sok. Teleírhatunk nagy tudós könyveket Róla, de ha a szeretetet még csak meg sem említjük Vele kapcsolatban: akkor nem Isten az, akiről beszélünk. Mert Isten Szeretet. Aki nem ismeri Őt, mint a Szeretetet, az Istent nem ismeri még. (1 Ján. 5) S így folytathatnánk ezt tovább. Ma szokás ui. dolgokról, eseményekről, művészi alkotásokról, nagy emberekről beszélni anélkül, hogy éppen azt hangsúlyoznánk ki, ami a "lelke", az "értelme", a "magyarázata" ezeknek az eseményeknek, remekműveknek, személyeknek. Az egész klasszikus nyugati zenét és művészetet nem értjük, félreértjük, vagy csak nagyon is felületesen ítéljük meg, ha pl. szándékosan vagy csak úgy tudatlanságból nem vesszük tekintetbe azt az eleven hitet, amely ezeket az alkotásokat és alkotójukat ihlette, megtermékenyítette, az i- lyen szinte emberfeletti alkotásokra képesítette. Mi lesz Beethoven kilencedik szimfóniájából, Missa Sollemniséből a keresztény hit elhallgatása esetében? Ki merné állítani, hogy csakugyan érti Bachot vagy Lisztet, ha elvből elzárkózik a vallásos értelmezéstől? A nagy