A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-03-01 / 3. szám

109 játék, szemfényvesztés, pöffeszkedés, a hiba elpalástolása. Vigyázzunk, nehogy napjaink, vagy talán egész életünk csak ilyen "Leerlauf"- féle hiábavalóságnak, pa­zarlásnak, értelmetlenségnek legyen az áldozata. © A híres norvég drámaíró, Ibsen, e- gyik neves színdarabjának a Peer Gynt- nek egyik jelenete jut eszembe. A hős egy hagymát hámoz s közben bölcsel- kedik. Gondolkodik az élet értelmén. Van-e értelme az életnek vagy nincs? Levelenként fejti le a hagyma rétegeit, keresve annak lényegét. Végre az utol­só levél is lehullik s nem marad semmi a kezében. Ez hát a lényeg? Egy élet végére érve elalszik a remény utolsó su­gara is. Ilyen mindazoknak az élete is, a- kik nem Istenben, nem az ő szent aka­rata szerint, hanem az isteni harmóni­án kívül élik le életüket. Az utolsó nap az egész élet értelmetlenségét tárja fel majd a maga könyörtelen meztelensé­gében... De nézzük a virágot. A feslő bim­bó is egymásután bontja ki szirmait. A- hogy nő a napok száma, úgy duzzad, fakad, nő, bontakozik ki a virág is. S a végén nem a semmi van, hanem a szín­pompás, friss illatú virág. Ez azok ké­pe, akik Istenben, Istennek élnek és tiszta szándékkal végzik hivatásukat. ® Vagy itt egy másik hasonlat: a szi­vacs könnyen magába szívja a nedves­séget. Se alakja, se külön rendeltetése nincsen. Ha tiszta vízbe mártjuk, mind magába gyűjti a friss vizet. Ha tintába tesszük, tintával lesz tele. Mindegy ne­ki: illatos víz-e, vagy undorító rossz szagú lébe esik: egyformán teleszívja magát. Egy különbség azért mégis van: ha tiszta folyadékba tesszük, egy-két csavarással mindent kiad magából. Ha azonban valami piszkos, büdös, ártal­mas lébe mártottuk, ugyancsak mos­hatjuk, csavarhatjuk, mégse tudjuk be­lőle kiszorítani a rossz szagot vagy a piszkos színt. Akárcsak a "test-ember", az érzé­ki, az állati ember: ingerei, ösztönei ve­zérlik, kíváncsiság, hiúság, érzékiség, harag. Mindent magába szív, amit az érzékek, a környezet, a kísértés, a kép­zelet ajánl fel neki: tekintet nélkül, hogy erkölcsileg jó-e vagy rossz-e az il­lető benyomás (hang, alak, cselekedet, vágy, szándék). Olyan, mint a szivacs. Ezek a szivacsemberek. A bökkenő ott van, hogy míg a jó benyomás, jó példa, jó gerjed elem hamar elpárolog, rögtön elfelejtik: addig a rossz benyomásokat, a kísértő, csábító vágyakat, szokásokat nem tudják felejteni, nem képesek le­vetkezni. Szerencsére van egy másik le­hetőség is. Vegyük pl. a virágot vagy a fát. A földből, a levegőből csak azt ve­szi föl, ami jó és szükséges neki. Kivá­lasztja a megfelelőt. Ezt asszimiláció­nak mondják a szakemberek. Vagyis nemcsak felszívja, hanem átalakítja, megemészti, feldolgozza a maga számá­ra. Ha meg erőnek erejével kényszeríte- nénk a növényeket természetük ellenes életmódra, csak sínylődnek, elhervad­nak, kiszáradnak. Magukat meg nem tagadhatják. Mint a jó keresztények, a vértanúk is: inkább nélkülöznek, szenvednek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom