A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

9

látom, csak ott pihenek meg a kripta előtt. Pihenek. Veszem az ásót, bontom a falat és a kriptaüregben látom a bátyám dupla koporsóját (sarlahban halt meg) széthullva és a lábszárcsonljai villognak fehéren elém.

Az apám könnyű koporsója beroskadt, szinte agyonnyomja porladt testét. Felette az a kistestvérem, aki élt két és fél hónapot.

Erős, ép, kicsi-szép koporsója. Az anyám urnája letakarva könnyűfehér selyemmmel.

Csak ezt látom, szinte idevágyom, — ez lenne, ami vár ránk, az otthon? a végső?

De a szemem — lelkiszemem — többet lát. Többet vár. Ez a szétoszlás vágya-reménye, az elemekre bomlás tudata, közelsége csak a fáradt test sóhaja mostan! A lélek már fölvenné a lehullt test átformált változatát és szállna, repülne Haza (Tolnatamási meg a kripta után), a magas kék égjén át az Isten elé! Ő a hazafelé, az Otthon, a végső elnyugvás, elpihenés, ahová utolsó gyors erejében a létünk szökken, hogy eltűnjön (ne a sírban, de) az Ő karjaiban. "Készülj - súgja a messze-közel - az utolsó nagy nekifutásnak, szállj, repülj haza, a karjaiba! Odatűnj, az Élet Teljességébe, az Ő Karjaiba!”

Béky Gellért

Gondolat ©

Ma a sebesség korában élünk. Sőt már a sebesség "teológiáját" is megpróbálták egyesek nagy vonalakban összeállítani (pl. Jean Leclerq). A sebesség magában véve se nem jó, se nem rossz. Minden a körülményektől és az emberre gyakorolt hatástól függ. A tény maforgácsok

ga tagadhatatlan: egyre gyorsuló világban kell helyünket és hivatásunkat megtalálni. Jó tehát, ha világosan látunk e dologban. Különösen két példán lehet jól látni, mi is a sebesség igazi "lelkisége".

Az egyik példát a csillagok szolgáltatják. A csillagászok sokat beszélnek