A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-02-01 / 2. szám
61 díszíteni az isteneknek szánt áldozatot, főleg a bikákat (vő. Ap.Csel. 14,13). A japán keresztények a 17. századbeli véres üldözések idején új ruhát ajándékoztak a halálba induló vértanúknak, mondván: hogy tisztán, szépen felöltözve, örömmel illik menni a végső, nagy áldozatra (Nagaszaki). Az Ur is a legjobb ruháját viselte azokban a napokban: egyetlen darabból való, varrat- lan köntösét. A kereszt alatt majdhogy hajba nem kapnak miatta a hóhérok. Most tehát, hogy az Ur Jézus a végső áldozatra készül, külsejében is szent méltósággal indul a nagy útra. Az asz- szony drága kenetét nemcsak nem utasítja vissza, hanem hálásan elfogadja. A vértanúk legnemesebbjét kenik fel most a nagy küzdelemre; a valódi húsvéti Bárányt, az emberiség egyetlen igazi Áldozatát készítik elő végső d iadalútjára. Ne botránkozzunk, ne irigykedjünk, ne méltatlankodjunk miatta. Ennek így kell lennie. S ha már mindenképp méltatlankodnánk ezen, inkább azon csodálkozzunk, azon botránkozzunk, hogy mi emberek nem tettünk semmit a nagy Halott méltó temetése érdekében. Mert micsoda fantasztikus összegeket pazaroltak már el a történelem folyamán egy-egy királyi, császári, főúri esküvő pompájára; a római cirkuszi glad iátori játékokra, felvonulásokra, O- limpiászokra! És milyen szédületes pénzeket költenek ma az államok, a pártok, a vállalatok például a választási propagandára, sportcsarnokokra, ostobábbnál ostobább filmekre, fegyverkezésre, kiállításokra, reklámokra, politikai "indoktrinációra", az egyéni és közösségi szórakozások hiú kielégítésére. Mekkora mesés összegekbe kerül például egy-egy államfő, miniszter hivatalos látogatása! S ha egy nagy ország elnöke, diktátora meghal, az egész világról összesereglenek a hatalmasok a temetésre. Ez mind pénzbe, rengeteg pénzbe kerül. És senki se botránkozik, siránkozik e miatt. Pedig ha mindezt a tenger pénzt a szegényeknek adnák, a betegekre, éhezőkre, árvákra költenék; iskolázásra, az életszínvonal emelésére fordíta nákü! Mi volt ehhez képest az a két-, háromszáz dénárocska, amit az a jó lélek Jézusnak ajánlott fel utolsó útravalóul! Már az is örök szégyene marad az emberiségnek, hogy temetés nélkül távozott tőlünk a drága Halott. Ha egyik titkos híve nem ajánlotta volna fel nagy hirtelen anyjának a saját családi sírját, bizony az emberiség legnagyobb Halottját odavethették volna a ragadozó madaraknak prédául. A Cézárok temetésére vagyonokat költöttek régen. Az új cézárok is milliókba kerülnek a népnek életükben, sőt halálukban is. Szabad-e akkor sajnálni azt a nyomorúságos 300 dénárt az Istenfiától temetési költségekre? Ma egy közönséges temetés belekerül ennyibe. Mit szólt volna a világ, ha például Amerika 300 dollárt is sajnált volna Kennedy temetésére? Vannak esetek ebben az életben, amikor puszta számolással, statisztikával nem megyünk sokra. És éppen i- lyenkor szegényekkel érvelni, proletárokra hivatkozni annyit jelentene, mintha nem tudnánk, nem akarnánk távlatokban, nagy összefüggésekben
