A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-12-01 / 12. szám

559 riasztva volt. Miss Li volt iskolatársai­val beszélgetett a földrengésről. A föld­rengések, amelyek akkoriban Kínában végbementek a világ végének gondolat- tát keltették bennük. Erről terelődött a beszélgetés a világ kezdetére, a te­remtésre. A téma erről az élet céljára és értelmére kanyarodott. A mai Kínában - Miss Lí szerint - nincs szabadság. Az élet ezért szürke és unalmas. A fiatalok iskolába men­nek, hazajönnek, esznek. Mindezt gé­pies egyformasággal. Ez az unalom is felkelti bennük az érdeklődést életük célja iránt. Miss Li esetében az érdeklődés nemcsak gyerekes kíváncsiskodás volt. Már 1974-75 iskolaévében, amikor kö­zeledett középiskolai tanulmányainak vége, s jövője olyan üresnek és bizony­talannak látszott, foglalkoztatta ez a gondolat. Nem állt nagy választási le­hetőség előtte. Vagy egyszerű élet va­lahol a gazdasági kollektívákban, vagy illegális semmmittevés, szülei költségé­re, a városban (Canton). Még azzal is megpróbálkozott, va­jon megsegíti-e az Isten. Imádkozni kezdett. Protestáns szüleitől kisgyerek korában bibliai történeteket hallott. A- mikor mélyebb magyarázatfélébe kezdtek, nem tudta követni őket. Ami meg az imát illette, nem volt tisztában vele, mire való. Csak névleg volt ke­resztény. A FBEC rádió műsorát 1974-ben kezdte hallgatni. Előbb érdeklődést keltett benne, majd meggyőzte a ke­reszténység igazáról. Hatása alatt kezdte megsejteni, mi is a keresz­ténység. A földrengések idején folytatott beszélgetések során jött rá, hogy társai között többen titkos keresztények. Ez arra a gondolatra vezette, hogy Canton városában sokan lehetnek ókereszté­nyek. Később, 1976 kínai újévén, egy di­ákkirándulás alatt hasonló felfedezést tett. Mivel nem akartak mindenki előtt ilyesmiről beszélgetni, egyikük ottho­nába mentek, ott beszélgettek a vallás­ról. A körülbelül 9 tagú csoportból 4 (Miss Lí-t beleszámítva) keresztény volt, 1 buddhista, 1 mohamedán, Csak hárman mondták közülük, hogy hitetlenek. De - Miss Li szerint - bi­zonyára a szellemekben vagy démo­nokban hittek. Mert Kínában minden­kinek megvan a maga egyéni hite, ha nem is tartozik valami szervezett val­lási közösséghez. Sokszor csak külön­féle istenségekben meg démonokban hisznek. Sok tanulót a filozófia is ér­dekel. Nem hisznek a materializmus­ban, mert nincs értelme, vagy mert fe­lületesnek tartják, mint filozófiai rend­szert. A tanárok is olyan gépiesen ta­nítják, hogy néha azt árulja el módsze­rük a diákok előtt, hogy nem sokat ko- nyítanak a filozófiához. Amikor az osztály vidékre kerül s ott az emberek­től hallanak a szellemekről és ilyesmik­ről, sokszor hitelt adnak nekik. Miss Li még egy osztálytársától is hallotta, hogy falujában szellemekkel találko­zott. Miss Li tehát keresztény volt. Hong Kongba érkezve, menekültektől hallott az észak-kínai Fukien imádko­zó csoportjairól, és egy onnan kihozott kézírásos Bibliát is mutattak neki. Can- tonban is voltak ilyen ima-csoportok, akik közös imákra jöttek egynásnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom