A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-02-01 / 2. szám

55

,1 mi imádságunk sokszor egyhangú. Lelkünket felhangolt hege- C-/V dűhöz hasonlíthatjuk. Csodálatos hangszer a hegedű, de csak akkor, ha mind a négy húrját használják — viszont kínos macskazene, ha csak egyetlen húron cincognak vagy reszelnek rajta.

A bőgőhúr a leggyakoribb húr. A mi leggyakoribb imádságunk az, hogy kérünk, koldulunk. Jól tesszük, hisz csakugyan koldusok vagyunk a jó Isten előtt és mindenben őrá vagyunk utalva, az ő kegyelméből van mindenünk. Csakhogy Szent Jakab apostol figyelmeztet: "Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert nem jól kértek” (Jak. 4,3). Hogyan kell jól kérni? Isten akaratában megnyugodva — és ugyanakkor kitartóan, bizalommal. Nem használt az egyik kilenced? Kezdem a másikat. Mónikának hosszú évekig kellett imádkoznia fia megtéréséért - de aztán Szent Ágoston lett belőle. Legyünk meggyőződve arról, hogy nincs hiábavaló ima: minden sóhajért, minden fohászért kapunk valamit — csak nem biztos, hogy azt, amit kérünk. De biztosan azt, ami a legjobb, mert az Isten jobban tudja. Es tanuljunk a kérő imában nemcsak kis magunkra vagy esetleg családunkra, a hozzánk közel állókra gondolni, hanem nagy dolgokkal is törődni. Ott vannak a Szentatya szándékai, a világ békéje, a missziók, az Egyház sok gondja-baja, hazánk ügye... Az állhatatos imára egy szép példát szeretnék felhozni: Dublinben a jezsuita atyák előtt közismert volt az az egyszerű ír munkásember, akit naponta munka előtt, munka után ott láttak térdelni a templomukban. Tudták róla, hogy nagy kérniva- lója van Istentől: a testvére, aki jezsuita volt, aposztatált, és azt akarja visszakönyörögni. Úgy halt meg, hogy nem kapott meghallgatást. De haláláig nem vesztette el a bizalmát. Es testvére végül is kibékült az Egyházzal.

Már sokkal ritkább, becses fajtája az imádságnak a hála-ima. Pedig amit kapunk, azt illik megköszönni. Nem Istennek van erre szüksége: engem tesz nemesebbé. Úgy látszik, hogy ez maguktól nem szokása az embereknek. A kisgyereket is tanítani kell rá: "Mondd szépen: köszönöm!” Van egy hely az evangéliumban, ahol az Ur Jézus maga panaszolja föl a hála hiányát (Lk. 1 7,11-19). Tíz leprást gyógyított meg éppen, éspedig úgy, hogy elküldte őket a paphoz és útközben megtisztultak. Egyikük azonnal visszatért hálálkodni. Jézus erre megkérdi: "Nem tizen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt7’ — Az a benyomásom, hogy nagyjából ez az arány: kb. az emberek egy tizedétől kaphat a jó Isten hálát.

Még magasztosabb fajtája az imának a dicsőítés. Ilyenek az