A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-02-01 / 2. szám

56

Egyház nagy dicsőítő imái: a Te Deum, a szentmisében a Glória, a Sanctus. Itt már egyáltalán nem magunkra gondolunk, hanem Istenre, az ő nagyságára, szépségére, jóságára, és ezt örvendezve magasztaljuk. Amikor az űrszondában először érkeztek emberek a Holdra, karácsony estéjén nem azt az üzenetet sugározták szét a világba, hogy ”de nagy emberek vagyunk mi", hanem az angyalok istendícsérétét: ”Dicsőség a magasságban Istennek!” Ugyanez volt az első drótnélküli kábelüzenet is, amely Edison jóvoltából átszelte az óceánt (mert a latin kifejezés: "Gloria in altissimis Deo” egyformán kifejezi a nagy magasságot és a nagy mélységet).

Végül méltatlanságunk érzése vezet el az imádság negyedik fajtájára, az engesztelésre. Mikor magunkra tekintünk, látjuk, menynyit vétettünk Isten ellen. Ez a sok bűn jóvátételért kiált. Az imában is. Ez történik az engesztelésben. Ha ez kollektive meglenne az embe- berekben, egészen másutt tartanánk. Ha például a népek vezetői ösz- szegyűlnének a Szent Péter bazilikában, vagy ha ott nem akarnak, hát az ENSz gyűléstermében és ahelyett, hogy azt mondogatnák, hogy ez vagy az hibázott, a mellüket vernék: "én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem!”... Ha békebankettek helyett bűnbánati szertartásokat tartanának! De sajnos az ember olyan, hogy mihelyt elhalkul az ágyúdörej, elhalkulnak a jófeltételek is, és kezdődik a "kaparj kurta” élet- felfogás diadala. Égető szükség van tehát engesztelő telkekre, hogy Isten ne ostorral legyen ismét kénytelen magára ébreszteni a bűnös emberiséget. Egy szép népi mondás azt tartja: "Ne átkozd a sötétséget, attól nem lesz világosabb. Gyújts egy szál gyertyát, attól világosabb lesz.” Ilyen gyertyaként kell minden kereszténynek világítania a maga helyén Jézus követelése szerint (Mt. 5,14-16).

jégül ott van a közös imádság is. A moder ember (legalább az i- ~~ v dősebbje) nem nagyon szereti. Pedig nagy ereje van. Legfontosabb helye természetesen ennek az, amikor a templomban az istentiszteleten együtt vagyunk. Kétszeresen jelentős ez az emigrációban. Bevált tapasztalat, hogy két nemzedékkel tovább él a magyarság gyermekeinkben, ha szépen csináljuk a liturgiát. Ez a legjobb nyelvtanítás! Tehát mondjuk szépen, lelkesen a feleleteket, énekeljük a mi szép énekeinket a magyar misén!

Otthon is gyakoroljuk a közös imát. Ez persze ma nem megy könnyen. A sok elfoglaltság miatt sem, meg azért sem, mert úgy kell belopni a családba: szégyenlünk jók lenni, egymással az Istenről beszélni, együtt imádkozni. Egy ír páter az egész életét arra szánta,