A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-02-01 / 2. szám
54 mét ígérted azoknak, akik elvégzik a Nagykilencedet. Most meghalok, a lelkem teli bűnökkel, nem tudom meggyónni, nem kapok feloldozást. Hogy lesz hát jó halálom?” Ekkor az aposz- tata a haldoklóhoz fordult, megmondta neki, hogy ő pap, a haldokló meggyónt és alighogy a pap elmondta a feloldo- zás szavait, látta, hogy a fiatalember arca felragyogott és a következő pillanatban már elszállt belőle a lélek. Ez az e- set annyira megrázta, hogy első szabadságakor jelentkezett a püspöknél. A háborút még végigszolgálta, de tékozló fiúként visszatért az Atyai házba. ♦ Csak egy kis eset. De ezret és ezret lehetne elmondani. A mi Urunk Jézus az Ő szerető Szívének ígéretét mindig megtartja. — De hát ha így van, akkor annyi bűnt követhetünk el, ameny- nyit csak akarunk? A végén úgyis a mennybe jutunk! - Igenám, de először is, aki szereti Jézust, az igyekszik mentes maradni a bűnöktől is. Ha pedig mégis elszakad tőle, Ő, ígéretéhez híven, biztosan megadja a jó halál kegyelmét. Azért minden bűn elveszi büntetését, tehát majd a purgatorium ’’kórházi kezelésére” szorul az a lélek, hogy a bűnmarta sebeket a tisztítótűz leégesse és ragyogóvá válva juthasson ő is a földi életút megpróbáltatásai után a Mennyei Hazába. Aki elvégezte a nagykilencedet, az már megkötötte meny- nyei életbiztosítását. Békési István lt4z mckkáqiM ()okan panaszkodnak, hogy imádság idején szétszórtak, nem tudják összpontosítani a figyelmüket. Ennek különféle okai lehetnek. Itt csak egyet említek. Azt hiszem, az egyik legfőbb baj az, hogy nem készülünk fel eléggé az imára. Előtte össze kell szedni magunkat. Meg kell gondolnunk: most Istennel beszélek! — Fiatalkoromban sokat tanultam egy idősebb plébánostól, akit még máig is emlegetnek a hívei. Mint hittanért elkísértem az óráira, és sosem felejtem el, amint figyelmeztette az óra elején és végén a gyerekeket:” Most imádkozunk, Istennel beszélünk!” Ekkor egy darabig csendben maradtak, összeszedték magukat, és csak azután fogtak az imádságba. Mert nem lehet jól imádkozni úgy, hogy egy pillanattal azelőtt még a füzetembe írtam, vagy a szomszédomat lökdöstem. Ha ” bujdokol” az elménk az imádságban, akkor jó szolgálatot tesz valami külső támasz is, amely visszahozza. Ránézünk például egy szentképre vagy a feszületre, és az figyelmeztet, mivel foglalkozunk.
