A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-02-01 / 2. szám

53

klikkje diktátuma szerint az örök "semmi"-be.

Ezért kell ismét előszednünk a közmondások érett, józan bölcsességét, azért kell ismernünk az Isten Szavát, mert ezek egyedül képesek az embert gondolkozásra serkenteni, önálló, független gondolatokra ébreszteni és kinyitni a szemünket, hogy észrevegyük a jelszavak mögött működő erőket. A gondolkozó, elmélkedő ember az e- gyetlen mentség a tömegemberré-válás ellen.

Magyary Csilla

EE31ZTOSÍTÁS

|\^']egkérdeztem barátnőmet: Kötöttél-e már biztosítást arra, hogy a mennybe juss? — Csak álmélkodott, hogy ez megint micsoda új bolondéria — biztos valami modem, ’’liberális” papnak juthatott az eszébe...

De tévedett, Mert ez a ’’bolondéria” már legalább háromszáz éves és maga az Ur Jézus az, aki hajlandó megkötni velünk ezt a biztosítást.

Nemrégen, mikor mint ”az Oltár szolgálóleánya” dolgoztam templomunk sekrestyéjében (mi, ’’szolgálóleányok” tartjuk rendben a szentélyt, a sekrestyét, a miseruhákat, oltárterítő- ket, ministránsok ruháit, stb.), szóval: éppen a frissen mosott albákat vasaltam, mikor a mellettem a gyertyatartókat tisztogató fiatalasszony feltette a kérdést, hogy mi vajon a mennybe jutunk-e? Természetesen odajutunk - feleltem neki. — Legalábbis én tudom, hogy halálom után nem kárhozom el. Mikor erre azt kérdezte, honnan vagyok én ebben olyan biztos, csak visz- szakérdeztem: elvégezte-e már valaha a Nagykilencedet? Mert ha igen, akkor

biztosan ő is a mennybejut. Ezt Jézus maga ígérte meg. Márpedig mindenki megcsalhat, de Ő nem csal meg soha.

Ez valóban így van. Nemrég volt épp 300 éve, hogy Jézus Urunk megígérte Alacoque Szent Margitnak: aki 9 egymásután következő elsőpénteken meggyónja bűneit és szentáldozáshoz járul, annak megadja a jó halál kegyelmét.

Egyik idős pap ismerősöm mesélte: még az első világháborúban történt. Sebesülten feküdt a harctéren, nem mint tábori lelkész, mert annak i- dején, 5 évvel szentelése után, hűtlenül elhagyta a papságot, aposztatává lett. Mint karpaszományos zászlós szolgált. Senki nem tudta róla, hogy pap (szándékosan nem azt írtam, hogy pap volt, mert: tu es sacerdos in aeternum... ’’pap vagy mindörökké” — az egyházi rend szentsége éppen olyan eltörölhe- tetlen nyomot hagy a lélekben, mint például a bérmálás). Mellette feküdt egy fiatal katonatiszt haldokolva. Hallotta, amint a haldokló vádolva szólt Istenhez: ’’Uram, Te a jó halál kegyel-