A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-10-01 / 10. szám
450 A távolban egyre élesedő vonalakkal a part közeledett. A torkolatba értek. Tenger volt ez is. Nem látszott a folyam két partja. Oldalt gyárépületek, itt-ott egy ház; fatelepek, raktárok szürkés vonalai meredtek a kék égbe. 35. mólóhoz álltak lassan, óvatos figyelemmel. Lent a parton embererdő hadonászott, mindenki kereste ismerőseit az utasok között. Integetések, a felismerés halk sikolyai, hangos kiáltások, a gépek utolsó, feldübörgő moraja, a parti rikkancsok kiáltozása, daruk csikorgása verte túl a keleti Babilon, Shanghai, örök morgolódó zúgását. Rezsőék felismerték testvéreiket. Hárman álltak integetve a parton; kínai ruhában, fehéren és mégis ismerősen. Visszaintegettek, aztán vártak csendesen, míg lesüllyed a korlát. Rezső nem látta sehol Pap Lalit. Hallotta, még otthon, hogy beteges, valami maláriája volt, és tífuszt is emlegettek. Úgy írták a levélben, hogy Keleten könnyebb átvészelni a betegségeket, nem gondolta hát olyan komolynak Lali gyengélkedését. Most a- zonban, hogy nem látta a parton, hogy nem jött eléje, egyszerre felszakadt lelkében az emlékezés. Látta a komoly, akaratos diákot a színpadon és a bala- tonaligai parton, az éjszakai alagútban, búcsúzásnál, mikor a jezsuitákhoz indult és emlékezett sápadt, sovány arcára, mikor eljöttek a Manrézába, a filozófiáról búcsúzni. Rezső retorikus volt akkor. Pap Lali szorosan tartotta kezében missziós feszületét. Vajon mi töstént vele? Akkor csupa sugárzó hit, kemény akarat, erős lelkesedés, és halálos elszántság volt — hogy várta ezt a percet, mikor átölelik újra egymást itt Kínában, hogy megkezdődjön misszionárius életük, e- gyütt, ahogy elkezdődött hivatásuk. 36. ént kezetszorítottak a magyar testvérekkel. Mintha tegnap köszöntek volna el, értették, mit kell mondani közelálló, egygondolatú, igaz testvériséggel. Nem volt idegen Shanghai és úgy léptek a földre, mint aki hosszú út után hazaér. Rezső lelkén átfutott a jezsuita é- let tértelen és mindent átfogó nagysága - milyen jó volt most látni egészen hasonló embereket, akiket ugyanaz a hit, akarat és cél tartott ugyanabban az irányban, mely felé ők indultak. — Fráter Pappal mi van? — szaladt ki a kérdés ajkán és szorongva leste a választ.- Még mindig gyenge, de az életveszély elmúlt. Féltettük. Voltak órák és napok, mikor reménytelennek látszott gyógyulása. Azt mondta, hogy a- mint megérkezik, azonnal vigyük ki. De estefelé már nehéz Talán holnap reggel, jó? Rezső intett, hogy jól van. Csomagjaikért majd holnap jönnek ki, ú- gyis hosszadalmas vizsgálatokon mennek át azok. Kis kézitáskájukat kezükbe vették és már robogott is taxijuk át az utcák széles, megáradt medrein, keresztül a városon, a jezsuita teológia é- pülete felé. Alighogy beléptek a házba és kijelölt szobáikban megmosdottak, felcsendült a rendház berregő villanycsengője
