A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-10-01 / 10. szám
449 a környék parasztjait, hogy ne lopkodjanak az ő földjéről. Időnként még arra is van gondja, hogy jó példát adjon az egyszerűbbeknek. Húsvétkor szentáldozáshoz járul, mint 1768-ban, amire Annecy püspökétől kapott egy csodálkozó levelet, aki kifejtette, hogy őszinteségében nem kételkedik, de csodálja, hogy előzetes jóvátétel mélkül közelít az Ur asztalához. A következő évben beteget jelent s kéri, hogy hozzák el neki az Oltári- szentséget. A pap írásbeli hit-tételt kér tőle, amit a ’’nagybeteg” megtagad, erre tévtanai visszavonása nélkül feloldozzák, megáldoztatják. Mire újra egészséges lesz, fűnek-fának meséli, hogy átejtette az egyháziakat. 1778 februárjában (84 éves ekkor) Párizsba utazik utolsó darabjának, Irene-nek előadására. A közepes darab nagy sikert arat, szerzőjét a párizsi felsőbb osztályok nagy ünneplésben részesítik, de már május 11-én ágynak esik. Egy pap, abbé Gauthier, meglátogatja, a nagybeteg előtte tesz írásbeli nyüatkozatot, a- melynek az az értelme, hogy katolikusként kíván meghalni. Reméli - írja benne - hogy az isteni irgalom megbocsátja minden bűnét. Ha pedig valaha is megbotránkoztattam az Egyházat, bocsánatot kérek - így folytatja - az Istentől és tőle. Március 29-én délután már csak időnként tér magához. A betegágyánál jelenlévő két pap a visszavonást sürgeti, de erre már nincs ereje. Gauthier abbé kérdésére, hogy hisz-e Jézus Krisztus istenségében, csak annyit mond: Hagyjatok meghalni békében. És végső önkívületbe esik. Egy héttel előbb még titkárának tollba mondta hitvallását: Istent imádva, barátaimat szeretve, ellenségeimet nem gyűlölve halok meg, csak a babonát ki nem állhatom. Lehet, hogy őszinte volt, de az is lehet, hogy csak azért tette ezt a nyüatkozatot, hogy megszentelt földbe kerülhessen végső nyugovóra. Cser László Ú leltéi fje hú l 34. Ű z utasok megfogyatkoztak. Az a- merikai jezsuita, a belga testvérek Indiában szálltak le az indus házaspárral és az indus orvossal meg a dominikánus atyával együtt. Hongkongban elköszöntek a kínai Monszinyortól és a tiroli meg az osztrák skolasztikusokkal és a lengyel archimandritával türelmetlenül várták hajóútjuk végét, Shanghait. A víz zöldje halványult és kékesfehérbe lágyult. Aztán sárgás erek kígyóztak át benne. Az utasok elóreküldött tekintettel figyeltek a távolba. Még nem látszottak a partok, de a Jangce- kiang iszapos, sárarany vize már elért hozzájuk. Egyre inkább átvette a sárgás homok és a vörösbehajló agyag színeit a víz; megsűrűsödött, de még nen. volt szennyes.
