A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-10-01 / 10. szám

446

ember, rossz néven vette, hogy komoly tanulás helyett irodalmi babérokról ábrándozott, Corneille és Racine örökébe szeretett volna lépni. Ezt remélve ódákat írt Szent Genovévához és aSzent Szüzhöz, várva, hogy az Akadémia felfigyel rájuk és írójára. L’Oedipe címmel tragédiát ír, ezt többször átjavítja, míg végre 1718 őszén elő is adják.

Sokoldalú tehetségét nemcsak tragédiák írásában gyümölcsözteti. La Henriade címen époszt ad ki saját költségén, tanulmányokat készít, történelmi munkákat ír, a kor divatos stílusában leveleket is, röpiratokat is, amelyekben szabad folyást enged pap- és vallás-ellenes szellemességének. Ezzel ismertté teszi nevét s még olyan névtelen pamfleteket is neki tulajdonítanak kortársai, amelyeknek nem is ő a szerzőjük. írói munkája abban sem akadályozza, hogy élénk társasági életet ne éljen. Jó összeköttetésekre tesz szert és csinos vagyont gyűjt (még a Law-bankház bukásából is hasznot húz spekulációi révén).

Neve közben az Egyház- és vallásellenesség cégjelzője lesz. Nem mintha ő küzdene egyedül a babonák fellegvára, az Egyház ellen, de militantizmusa, gyors és szellemes oldalvágásai, amelyekkel egy alkalmat sem szalaszt el, hogy a vallás, az Egyház gyenge pontjaira rá ne mutasson, személyét helyezik a vallásellenes csetepaték előterébe. Az előző századok biztonságérzetét - főként a gondolkodók és tudósok világában — a hit alapigazságainak megkérdőjelezése, a kétkedés váltja fel. Nincs szó még általános elkereszténytelenedésről. Az Egyház, a vallás hatalma még érintetlen, de a régi falakon repedések kezdenek jelentkezni. A szabadgondolkodók ezt használják ki, erős bennük az érzék a propaganda i- ránt, ki tudják játszani a nyomda-cenzúra rendelkezéseit, készséges segítőkre találnak befolyásos körökben és elérik, hogy könyveik közkézen forogjanak.

”a pápa hűséges alattvalója”

Voltaire közben sok ellenséget is szerez magának. Megbotozzák, lecsukják (Bastille), száműzik, de mindig akadnak befolyásos barátai, akik kisegítik a zsákutcából és lehetővé teszik számára, hogy visszakerülhessen a társasági élet középpontjába.

Pap-ellenes magatartása ellenére is van gondja arra, hogy ne szakítson véglegesen az egyházi körökkel. Sokszor csak azért tartja egyházi kapcsolatait, hogy az egyháziakat ezzel is kompromittálja. Máskor meg azért, hogy ebből is hasznot húzzon a maga számára. Minden lelkiismeretfurdalás nélkül használja fel egyházi kapcsolatait ambíciói megvalósítására.

így például 1745-ben, amikor már tekintélyes művek s egy sereg indexre tett könyv áll mögötte, és a Francia Akadémia tagságára pályázik, a pápát is ki a- kaija használni célja elérésére. Előbb Mahomet című drámájának egy dedikált példányát küldi el XIV. Benedeknek, aztán képet kér a szentatyáról és két általa megáldott érmecskét azon a címen, hogy Öszentségének régi csodálója s nyájának egyik báránykája... A pápa tudja, kicsoda Voltaire, mégis teljesíti kérését és a ”bárányka” ezt a pápai kegyet lobogtatva, mint hűséges keresztény alattvaló be