A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-08-01 / 8. szám

358 Iván, ezt a kis érmet az Édesanyámtól kap­tam, amikor öt éves lettem, azóta sem vál­tam meg tőle. Ma már elkopott, de valami­kor az egyik oldalán az Isten Fiának, a má­sik oldalán az Ő Édesanyjának a képe lát­szott... Mondd, Iván, hiszel te abban, hogy van Isten? Egy darabig hallgatott, aztán szinte suttogva: Hiszek. - Azt is hiszed, hogy van gondja ránk? - Tudom. Éreztem a háborúban... Vologyka, valamikor az Édesa­nyám megtanított egy imádságra és meg- ígértette velem még gyerekkoromban, hogy sohasem felejtem el. El is mondom minden­nap. Úgy kezdődik:Miatyánk... Kopogtattak az ajtón. Az ujját tiltóan a szájára tette. Valaki benyitott. És bennem: A vörös hadsereg tisztje, párttag, magas beosztású ember... és... és a Miatyánk... Igen. Ott él, ott kell, hogy éljen minden becsületes ember szívében a Mia­tyánk, mert nélküle nem ember az ember... Az egyik tavaszi napon új munkásnó' je­lent meg és ott dolgozott, azaz dolgozott volna, ahová azt a nagy, behemót vaslapot bevittük. Gyalús nó' volt, de a normáját kép­telen volt megkeresni, mert olyan ócska gé­pet adtak neki, ami már a szemétre való volt. Ez a nó' különben is érdekes alak volt. Mindennap tiszta fehér, egy kicsit foltozott blúzt viselt és specovka nadrágjából szok­nyát készített magának. Tatjánának hívták. Arca olyan kedvesnek, szelídnek mutatko­zott. Goromba szót vagy az általános orosz kiszólást soha nem hallottam tőle. Mire el­jött a nyár, valahogy összemelegedtünk és tisztelni kezdtem Tatjánát. Érdekes, ő is sokszor felejtette a szemét azon a kis ér- mecskén, amit a nyakamon viseltem. R eggelenként rendezetten, ötösével egy sorban (Davaj po piaty) érkeztünk a gyárkapuhoz. Ott szabadon engedtek min­ket, mindenki ment a maga munkahelyére. A 7-es számú üzem mintegy félórára esett a gyárkaputól. A gyárban mindenfelé vasúti sí­nek vezettek: legokosabb volt ezek mellett menni. A sínek két oldalán a rom-vasak he- katombája volt felhalmozva a gó'zdarú által, 7-8 méter magasságig. Ott mentem a sínek mellett és láttam itt is, ott is kis gyermek­láncfüvet. Kedvesen sárgállottak elő a sí­nek alól ebben a rettenetes sivár vasteme­tőben. Kiválogattam a szebbeket ezekből a kis virágokból és szedtem belőlük egy kis csokrot. Kinek? Augusztus 15-e volt, Nagy- Boldogasszony napja. Neki szedtem és ma­gamban dúdolgattam a Mária-énekeket. Be­értem az üzembe a kezemben a kis csokor­ral. De most mit kezdjek vele? Hová te­gyem? Az edző kemencék mellett vitt el az utam. Kinyitottam az egyik kémlelőnyílását és beledobtam elégő áldozatul a Szt. Szűz tiszteletére. Egy lobbanás... a kis csokor el­tűnt... Hogy aztán a kemencéből kitóduló hőség okozta-e, vagy talán valami más, de o- lyan jóleső meleget éreztem itt, belül... Tatjána mögöttem jöhetett. Én ugyan nem láttam, de a déli szünetben azt kérdez­te tőlem: Miért dobtad azt a kis csokrot a kemencébe? No most mit mondjak? Aztán elkezdtem: Biztosan hallottad már, hogy van egy ilyen szó vagy név: Isten. Ti ugyan nem hiszitek, de úgy gondolom, hogy néha-néha mégis csak éreztek valamit, vagy inkább va­kít, aki több, mint az ember. Látod, ez az Isten, Ö teremtette az embert, de az ember megtagadta öt. Mégis, úgy szerette az em­bert, hogy elküldte Szent Fiát a földre, hogy jóvá tegye az ember bűnét. Kiválasztott egy csodaszép fiatal leányt. Úgy hívták: Mária. Ezt a leánykát az Isten Lelke, a Szentlélek megáldotta és fia született anélkül, hogy a szüzességén sérelem esett volna. Hiszed, nem hiszed, de így volt. Máriának fia született és Jézusnak nevezte el. Jézus Názáretben élt harminc éves koráig, akkor otthagyta Názá- retet és elindult az emberek közé, tanítani ő- ket. Tanítását sok, nagyon sok csodával tá­masztotta alá. Sokan követték, hittek neki, látták csodáit és tanítványai lettek. De vol­tak irígyei is, akik szintén tudták, hogy em­berfölötti hatalommal rendelkezik és na­gyon sok embert hódít meg tanításának... Azt is megmondom neked, Tatjána, hogy a legfőbb tanítása a szeretet volt. Az irígyei összeesküdtek ellene, elfogták, megkínozták és végül keresztre feszítették. Ott halt meg a kereszten, de a harmadik napon feltámadt, lerázta a halál bilincseit és feltámadt a Di­csőségre. Sokan látták, beszéltek, étkeztek

Next

/
Oldalképek
Tartalom