A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
359 Vele... Aztán egy idő múlva elbúcsúzott szeretteitől és szemük láttára felemelkedett a mennyekbe... Édesanyját is szerették. Amikor meghalt, felvitte őt is Atyja országába, a mennyekbe. - A mi első királyunk is Neki ajánlotta fel koronáját, azóta Ö a Magyarok Nagyasszonya, a NAGYBOLDOGASZ- SZONY, ma van az ő ünnepe az én Hazámban. Az ö tiszteletére szedtem azt a kis csokrot és hová tegyem? Elégettem áldozatul, tiszteletből... Tatjána végighallgatta. A szeme elned- vesedett, sokáig hallgatott, aztán azt mondta: Én SESTRA vagyok. Mikor fogadalmat tettem, Mária nővérnek hívtak. Nagyon kérlek, ezt ne mondd el senkinek... Megkondult a sín jelezve, hogy kezdődik a munka. Nem tudom, mit éreztem akkor, de azt hiszem ugyanazt, amit most, mikor leírom. Azt azonban elhatároztam, hogy megjavítom Tatjána gépét, de úgy, hogy bele teszem szívemet, lelkemet és minden tudásomat. A gép elkészült és Tatjána tudott már jól dolgozni vele, meg is kereste a normáját. Aznap nem ízlett nekem sehogysem a munka. Beszóltam Fedorivnak, hogy nekem szükségem van Tatjánára a csoportomban. Megkaptam. Otthagytam az üzemet és mentem kifelé a gyárkapuhoz csak úgy elgondolkozva. A bejárattól nem messze volt egy üres terem, abban szokták a munkásgyűléseket tartani. Ebben a teremben az egyik sarokban állt egy pianínó. Sokszor megnéztem, hogy került ez ide. Ujjnyi vastagon rajta a por, pókháló. Megtakarítottam már régebben, azóta többSzeder Mihály szőr is. Aránylag nem volt lehangolva. Néha próbáltam játszani is, de hát persze, hol volt már akkor a gyakorlat? No meg az elnehezült kezeim... M ost, hogy korábban jöttem el az üzemből, volt időm. Bementem a terembe, odahúztam egy padot a zongora elé. A terem üres volt. Ujjaim végigfutottak a billentyűkön. Bizony elszoktak már ettől, valami mégis segített. Aztán, csak úgy magamnak, elkezdtem ját szani: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek, Ah, hol vagy magyarok Tündöklő Csillaga. Játszottam kotta nélkül, csak úgy emlékezetből. És amint a Boldogasszony A- nyánk-at játszom, hallom, hogy durva, kemény férfihangok kezdik énekelni mögöttem. Az üzemekből hazafelé készülő hadifoglyok... Voltak közöttük oroszok is, őrök is. Becsalta őket a muzsika, és ahogy oldalt nézek, ott áll a Sestra... Mária nővér... Szeméből folyik a könny. Aztán megkondult o- dakinn a sindarab jelezve, hogy vége a munkának. Da vaj po piaty! Ötös sorokba rendeződve, mintegy háromszáz fogoly, megintünk vissza a táborba. Csendben mentünk. Nem beszélgetett senki. Mindegyikünk szívében valami meghatottság volt, csak lépteink zaja hallatszott. És ahogy ott megyünk, hogy ki kezdte?... Először csak egy pár hang, később énekli az egész csoport: Boldogasszony Anyánk... Hanem ez az ének, nem úgy hallatszott, mint máskor... Halkan, csendesen, a szívek mélyéből felzokogva. És mire odaért: Ne feledkezzél el szegény magyarokról... ott álltunk a tábor kapujánál. A lőcsfalvi pap naplójából: B ábafa község körülbelül 25 km. távolságra északra fekszik Lőcsfal- vától. Szép kis falu a dimbes-dimbos tájon, a bábafai lázadás A templom, iskola, plébánia egy dombocska tetején ül, mint egy nagy kotlós tyúk és alatta