A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-08-01 / 8. szám

359 Vele... Aztán egy idő múlva elbúcsúzott sze­retteitől és szemük láttára felemelkedett a mennyekbe... Édesanyját is szerették. Ami­kor meghalt, felvitte őt is Atyja országába, a mennyekbe. - A mi első királyunk is Neki ajánlotta fel koronáját, azóta Ö a Magya­rok Nagyasszonya, a NAGYBOLDOGASZ- SZONY, ma van az ő ünnepe az én Hazám­ban. Az ö tiszteletére szedtem azt a kis csokrot és hová tegyem? Elégettem áldoza­tul, tiszteletből... Tatjána végighallgatta. A szeme elned- vesedett, sokáig hallgatott, aztán azt mond­ta: Én SESTRA vagyok. Mikor fogadalmat tettem, Mária nővérnek hívtak. Nagyon kér­lek, ezt ne mondd el senkinek... Megkondult a sín jelezve, hogy kezdő­dik a munka. Nem tudom, mit éreztem ak­kor, de azt hiszem ugyanazt, amit most, mi­kor leírom. Azt azonban elhatároztam, hogy megjavítom Tatjána gépét, de úgy, hogy be­le teszem szívemet, lelkemet és minden tu­dásomat. A gép elkészült és Tatjána tudott már jól dolgozni vele, meg is kereste a nor­máját. Aznap nem ízlett nekem sehogysem a munka. Beszóltam Fedorivnak, hogy nekem szükségem van Tatjánára a csoportomban. Megkaptam. Otthagytam az üzemet és mentem kife­lé a gyárkapuhoz csak úgy elgondolkozva. A bejárattól nem messze volt egy üres terem, abban szokták a munkásgyűléseket tartani. Ebben a teremben az egyik sarokban állt egy pianínó. Sokszor megnéztem, hogy került ez ide. Ujjnyi vastagon rajta a por, pókháló. Megtakarítottam már régebben, azóta több­Szeder Mihály szőr is. Aránylag nem volt lehangolva. Néha próbáltam játszani is, de hát persze, hol volt már akkor a gyakorlat? No meg az elnehe­zült kezeim... M ost, hogy korábban jöttem el az üzem­ből, volt időm. Bementem a terembe, odahúztam egy padot a zongora elé. A te­rem üres volt. Ujjaim végigfutottak a billen­tyűkön. Bizony elszoktak már ettől, valami mégis segített. Aztán, csak úgy magamnak, elkezdtem ját szani: Máriát dicsérni, hívek jöj­jetek, Ah, hol vagy magyarok Tündöklő Csil­laga. Játszottam kotta nélkül, csak úgy em­lékezetből. És amint a Boldogasszony A- nyánk-at játszom, hallom, hogy durva, ke­mény férfihangok kezdik énekelni mögöt­tem. Az üzemekből hazafelé készülő hadi­foglyok... Voltak közöttük oroszok is, őrök is. Becsalta őket a muzsika, és ahogy oldalt nézek, ott áll a Sestra... Mária nővér... Sze­méből folyik a könny. Aztán megkondult o- dakinn a sindarab jelezve, hogy vége a mun­kának. Da vaj po piaty! Ötös sorokba rende­ződve, mintegy háromszáz fogoly, megin­tünk vissza a táborba. Csendben mentünk. Nem beszélgetett senki. Mindegyikünk szí­vében valami meghatottság volt, csak lépte­ink zaja hallatszott. És ahogy ott megyünk, hogy ki kezdte?... Először csak egy pár hang, később énekli az egész csoport: Bol­dogasszony Anyánk... Hanem ez az ének, nem úgy hallatszott, mint máskor... Halkan, csendesen, a szívek mélyéből felzokogva. És mire odaért: Ne feledkezzél el szegény ma­gyarokról... ott álltunk a tábor kapujánál. A lőcsfalvi pap naplójából: B ábafa község körülbelül 25 km. távolságra északra fekszik Lőcsfal- vától. Szép kis falu a dimbes-dimbos tájon, a bábafai lázadás A templom, iskola, plé­bánia egy dombocska tetején ül, mint egy nagy kotlós tyúk és alatta

Next

/
Oldalképek
Tartalom