A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
31 tó. Ami bizonyíték csak fellelhető volt, már össze lett gyűjtve, fel is használva és szerepel is a hivatalos egyházi megnyilatkozásban. A teológusok nem rebellis természetűek. De ami a megnyilatkozásban megjelent, az valamilyen állítás: a fogamzásgátlás minden esetben erkölcsi rossz, a sterilizáció megengedhetetlen, nők nem lehetnek papok. A teológusnak az a feladata, hogy utánanézzen és megértse, mit is mond tulajdonképpen a megnyilatkozás, és milyen alapon állítja, amit állít. Miért kell ennek még utánanézni? Miért nem fogadja el a teológus a szó- banforgó nyilatkozatot egyszerűen a pápa tekintélye alapján? Mert minden hitet és erkölcsöket érintő hivatalos megnyilatkozás a teológustól, mint teológustól, elsősorban nem lojális beleegyezést, hanem megértést kíván. Ami pedig a lojalitást illeti, azzal a teológusok elsődlegesen nem a pápának, nem a zsinatnak, nem a püspököknek tartoznak, hanem Isten Igéjének. Isten Igéjének, ahogy az Isten adja, hogy megértsék. Ez az a lojalitás, amivel a teológusok Krisztusnak, az egyháznak, a pápának és a hívek seregének tartoznak. Hűtelenek lennének épp teológus-küldetésükhöz, ha minden Rómából jövő szóra gondolkodás nélkül igent mondanának. Az egyház fejlődik, az egyház tanul — ennek a megállás nélküli növekedésnek és továbbtanulásnak jele az is, hogy rájött: a teológusok nem a pecsétnyomó vagy a bélyegző szerepét játszák. Vili. Bonifác pápa 1302-ben kijelentette, hogy üdvössége érdekében minden embernek a pápa hatalma alá kell tartoznia. Ma nincs intelligens keresztény, aki ezt tartaná. X. Piusz 1907-ben úgy nyilatkozott, hogy a római Szentirás-kommissió határozatai a katolikusokat lelkiismeretükben kötelezik, azaz nem képezhetik vita tárgyát döntéseik; nem lehet pl. tagadni, hogy a Genezis első három fejezetének történeti jellegük van, hogy az ó- szövetségi szentírás első öt könyvének Mózes a szerzője. Ma a kommissió döntései közül nem egyről hivatalosan is azt tartja az egyház, hogy elévültek. A Szent Officium 1866-ban egy afrikai püspöknek azt írta, hogy bár a pápák a történelem folyamán mindent elkövettek a rabszolgaság megszüntetésére a keresztény népeknél, magáról a rabszolgaságról nem lehet mondani, hogy akár a természet- törvénnyel, akár az isteni törvényekkel ellenkeznék. A második vatikáni zsinat mindenestül elmarasztalja a rabszolgaságot. Nem kétséges, hogy ez a felvilágosultabb keresztény álláspont. Más ilyen példákkal is szolgálhatnánk még, de nem ezek a fontosak. A fontos az, hogy belőlük megértsük: Isten Krisztusban adott kinyilatkoztatásának kiértékelésében a szüntelen fejlődést nagyrészt az tette és teszi lehetővé, hogy szentírástudósok és teológusok hűségesek mesterségbeli feladatukhoz, hűségesek maradtak az Isteni Igéhez. Ellenkező véleményük nem jelenti egyben azt is, hogy hátat fordítottak az egyháznak. Az egyház, ahogy a 2. vatikáni zsinat megfogalmazta, zarándok egyház. Vagyis: még úton van, nem ért célhoz. Az evangéliumok megértésében is még
