A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
32 úton van. Még a pápák sem tudnak belőle mindent. Ami persze nem azt jelenti, hogy ők is csak egy valakik lennének a többi sok keresztény közül. A mi teológiánkban tanítóhivataluk sajátos karizmatikus adományt hordoz, hogy tanítsanak, hogy tekintéllyel szóljanak, hogy Isten szándékait és akaratát felénk közvetítsék. De zarándok sorsunk annyit jelent, hogy az evangéliumok üzenetének kifejtésében további fejlődések lehetségesek. Senki sem mondta ki róluk itt a földön még az utolsó szót. Ez a tény megint nem tétlenségre kárhoztat és főként nem arra ad szabad kezet, hogy akkor nyugodtan válogathatunk Róma tanai közt, elvethetjük, ami nincs ínyünkre belőle, vagy kereshetünk magunknak egy teológus rokonlel- ket. Nem. Mind ennek ismerete csak azt fedi fel előttünk, hogy az evangéliumot megérteni, szerinte élni, mindig küzdelmes vállalkozás lesz. Ehhez a küzdelemhez nyújt segítő kezet a teológus, akinek az a magasztos és egyben terhes feladata, hogy azt keresse, mennyiben marad hűséges az evangélium valamelyik igazságának kifejtése (még római kifejtése is) az Örök Igéhez, aki érettünk testet öltött és emberi szóban hagyta ránk tanítását. A teológust nem teszi elbizakodottá ez a feladat. Tudatában van annak, hogy emberi ész és emberi tudás nem az egyedüli eszköz Isten igazságainak megértéséhez; hogy nem hagyatkozhat munkájában csak régi könyvekre, elvont bölcseleti eszmefuttatásokra; hogy figyelnie kell az átlagos jó keresztény élettapasztalatára is, a misztikusokra is, a tanítóhivatalra is, a püspökök testületére is. De feladata akkor is az marad, hogy minden emberi ajaktól megfogalmazott keresztény tanítást vessen komoly vizsgálat alá, vajon valóban az isteni Ige tanítása-e. Ebben a munkájában nem képzeli magát sohasem a pápa vagy a püspökök fölé a teológus — hiszen együtt fáradozik velük azon, hogy Isten üzenete egyre tisztul- tabb ismeretben jusson el az emberekhez - még akkor sem, ha ez a küldetése olykor az ellenkezés keresztjét rakja a vállára. Nyugtalanító kortünet: r?urópában is, Amerikában is egyre fokozottabb figyelmet szentelnek felelős |_5 vallási tényezők azoknak a különféle vallásos szervezeteknek, amelyek főként a fiatalság soraiból toborozzák híveiket. Nem mintha átütő erővel vonzanák a fiatalabb nemzedéket; országonként legjobb esetben néhány ezerről lehet szó, de a csoportosulások sajátosan utópiákba hajló természete, a vezetők felé megnyilvánuló feltétlen és kritikátlan engedelmesség követelménye és a titokzatosság, a- mellyel magukat körülveszik, sok megfigyelőben aggodalmat ébresztenek. Ha ehhez hozzávesszük az egyes szervezetekben itt-ott előfordult tragédiákat is, amelyeknek fiatalok voltak az áldozatai, nem csodálkozhatunk azon, hogy fokozott
