A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
30 egyszer hírnevüket, olykor egyenest életüket. A legjobbak közülük rendszerint a legmerészebbek is voltak. Origenészt száműzték Alexandriából, az Aquinóit elítélte a párizsi egyetem, s azóta is hányat magyaráztak félre vagy hallgattattak el véglegesen. Akadtak köztük, akiknek nem volt igazuk. De a keresztény gondolkodók története azt mutatja, hogy akik sohasem tévedtek közülük, rendszerint olyan teológusok voltak, akik keveset vagy közhelyekről írtak. 3 Miért nehéz ma a teológus feladata? Főként azért, mert két különböző felfogás van arról, mi a teológus igazi feladata. A legtöbb püspök, talán a hívek nagy többsége is azt tartja a teológusok elsődleges kötelességének, amit XII. Piusz pápa 1950-ben így fogalmazott meg: "rámutatni arra, hogy az, amit az egyház tanítóhivatala tanít, közvetve vagy közvetlenül benne van a Szentírásban vagy a szenthagyományban" (Humani generis - enciklika). Vagyis: igazolniuk kell a hivatalos egyházi megnyilatkozásokat — szóljanak azok Krisztusról, a születésszabályozásról, a sterilizációról, a vallás-szabadságról vagy a nők pappászentelhe- töségének kérdéséről. Igazolniuk kell, hogy amit a megnyilatkozások mondanak, benne vannak hitünk forrásaiban. A mai teológusok többsége viszont úgy véli, hogy nem a tanítóhivatal kijelentéseinek igazolása, hanem a tanítás megértése az első feladatuk — akár a tanítóhivatal messzi múltban, akár tegnap tett megnyilatkozásait analizálják. A kalcedoni zsinat például 451-ben meghatározta, hogy Krisztus személyében két természet, az emberi és isteni, egyesül. Nos, a teológusok 15 évszázadon keresztül foglalkoztak nem a kijelentés tényével, hanem azzal, hogy miképpen kell azt érteni. Mit jelent az, hogy ez az ember Isten. Közben ellentmondtak egymásnak, herezisekbe estek, kitették magukat az inkvizíció üldözésének s a keresésük ma is tart. Szerető imádattal hajolnak meg az Isten-ember előtt, de még jobban szeretnék ismerni és érteni, munkájuk révén embertársaikkal is jobban megismertetni és megérttetni, ki is Ö igazában. — Vagy nézzük az amerikai teológus, John Courtney Murray esetét. Legtermékenyebb kutatóéveit a vallás-szabadság problémáira szentelte. Nem igazolni akarta a kérdésben akkor elfoglalt hivatalos egyházi álláspontot, hanem épp megkérdőjelezte. A problémákkal kapcsolatos eredeti hagyományokat kereste, meg is találta, meg is hurcolták érte, de megélte, hogy kutatásainak eredményeit a második vatikáni zsinat magáévá tette. Az összecsapások főként akkor elkerülhetetlenek, ha Róma és a teológusok mindennapi életünket érintő problémákhoz nyúlnak, mint: születés-szabályozás a katolikus családban, sterilizálás egy katolikus kórházban vagy nők mint papok az egyházban. Miért nem követik a teológusok a Szentatya álláspontját? Vannak közöttük, akik követik. De miért nem mindnyájan? Miért keltenek zavart, miért osztják meg a híveket is? A válasz erre nem könnyű. Először is, mielőtt Róma valamilyen kérdésben nyilatkozna, teológusok már összekeresték a pápa vagy a zsinat számára mindazt, ami a szóbanforgó kérdésről a Szentírásban és a hagyományban találha-
