A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
273 A Vatikán keleti politikája, vagy lega- I II II II l| II II II ll ll ll ll ll 1 ff lábbis amit annak neveznek: az egyház központi kormányzatának kísér- PROBLÉMÁK és MEGOLDÁSOK létéi arra, hogy a kelet-európai katolikusok sorsán a diplomácia útján tárgya- I II II II II II ll~ II II II II II II I lásokkal, megegyezésekkel, részleges egyezményekkel enyhítsen, az utóbbi időben mintha egyfajta fel nem tűnő, lappangó elakadás fázisába került volna. Nem mintha ez a politika lényegében vagy stratégiai elgondolásaiban változott volna, hiszen azok a találgatások, amelyek az elmúlt nyáron a Vatikánnak egy, a közeljövőben bekövetkező kurzusváltoztatására céloztak, teljesen alaptalanoknak bizonyultak. Már azért is, mert változatlanul ugyanazok a személyek viszik tovább ugyanazt a politikát és semmi jel nem mutat arra, hogy legfelsőbb helyről helytelenítenék ezt. Az utazások diplomáciája teljes erővel folyik, csaknem naponta száll le a kelet-európai országok fővárosaiban egy-egy repülőgép — vatikáni prelátussal az utasai között. Azt sem tagadhatja senki, hogy a szocialista országok némi könnyítéssel szolgálnak a püspöki karoknak, mégha olyan minimálissal is, mint Románia vagy Bulgária. A vasfüggöny mögül a Vatikánba látogatóknak is emelkedőben A Szentszék "keleti politikája"... Újabb problémák előtt? van a rangjuk: gondoljunk csak Kádár János tavaly májusi magánkihallgatására, vagy a lengyel Edward Gierek novemberi találkozására a Szentatyával és az azokat kísérő egyházpolitikai jelenségekre. Ezekben persze egyes kommunista pártok és kormányok taktikai érdekei játszák a döntő szerepet s nemcsak a Vatikánnal, hanem országuk egyházaival is javuló kapcsolataikat akarják fitogtatni. Az "enyhülés" kézzelfogható eredményeire, a végleges megegyezésekre azonban ezek ellenére sem került még sor. Ott is, ahol a diplomáciai kapcsolatok felvételéről történik említés, csak az a biztos, hogy a kommunisták ezt kívánják, és nem az, hogy ennek előfeltételeit hajlandók lennének meg is teremteni. Ugyanakkor az emberi jogok mozgalmának elszórtan fellépő megnyilvánulásai és az itt-ott észrevehető politikai és ideológiai ellenzék a kommunista országokban bizonyos pszichológiai légkörváltozásra enged következtetni. E miatt kényszerül a párt néhány barátságos gesztusra a vallási közösségekkel szemben még olyan országokban is, ahol a katolicizmus nem jelent olyan erőt, mint Lengyelországban. De a kritika nemcsak a kommunistákat éri, hanem a Vatikánt is — és nemcsak a nyugati országokban élő menekültek részéről, hanem a vasfüggöny mögötti keresztények oldaláról is. Azt mondják, Nyugatra látogató egyházi
