A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
230 mékeket adják ki: "Uj Ember" c. hetilap (68,000 pld.), a Papi Békemozgalom két hetenként megjelenő lapja, a "Katolikus Szó" (11,000 pld.), a "Vigília" c. irodal- mi-kultúrális folyóirat (14,000 pld.) és a "Teológia" c. negyedévi szakfolyóirat (4000 pld.). A sajtótermékek közé számítható még a "Magyar Kurír" nevű kőnyomatos sajtótájékoztató is, mely elsősorban a papok számára készül. A kormány nemrégiben megígérte a sajtókiadványok példányszámának egy bizonyos emelését, ez azonban a helyzetnek csak jelképes javításával egyenértékű. A legfontosabb tömegtájékoztató eszközökből: a rádióból és a televízióból az evangelizáció teljesen kimaradt. Az egyetlen kivétel a 2. programban (Petőfi adó) vasárnap reggel 7 órakor elhangzó vallásos félóra, melynek programját felváltva készítik a különféle felekezetek. A katolikus egyház így évente a három rádiós és két TV program évi kb. 23,000 órás adásából 9 óra adási időhöz jut. (A hasonló műsorprogrammal és adási idővel dolgozó osztrák rádió és TV állomások évente több mint 400 óra vallásos, egyházi adást sugároznak.) Mivel a magyar rádió felmérése szerint a vallásos adásokat kb. 150,000 személy hallgatja, így ez a minimális adás is értékes evangelizációs lehetőség. kik végzik a hitoktatás és evangelizáció munkáját? "Magyarországon szinte kizárólag papok — plébánosok, káplánok vagy hitoktatók végzik a hittan-tanítást" - mondotta Lékai bíboros a hitoktatással foglalkozó püspöki szinoduson. A lelkipásztorkodásban aktívan dolgozó papok száma megközelítően 3300. Ennél jóval kevesebb az iskolákban hitoktatók száma — ahhoz külön állami engedélyre van szükség. Számukat kb. kétezerre becsülhetjük. (Templomi hitoktatást minden működési engedéllyel rendelkező pap tarthat, de leginkább a káplánok élnek ezzel a jogukkal.) A hitoktatási engedéllyel bíró papokról egyébként a püspökök sem rendelkeznek pontos adatokkal, mert a hatóságok az engedélyt közvetlenül adják a papoknak anélkül, hogy erről a püspök hivatalos értesítést kapna. A hitoktatók számának becsléséhez támpont lehet, hogy a sokszorosított eljárással kiadott hitoktatási óravázlatok is kétezres példányszámban jelennek meg. Mint fentebb jeleztük, az új hittankönyveket fiatal hitoktatókból álló munka -közösségek szerkesztették. Ezekből alakultak ki és kaptak intézményesített formát az Egyházmegyei Hitoktatási Bizottságok, melyek különösen a hitoktatók továbbképzését segítik elő. Kiemelkedő tevékenységet végez az egri főegyházmegye Hitoktatási Bizottsága, mely ez évben már hetedik alkalommal rendezett országos jellegű, továbbképzéssel egybekötött hitoktatói lelkigyakorlatot. Tavaly a fővárosi hitoktatók számára az esztergomi főegyházmegye is rendezett hasonlót. Jelentős kezdeményezés a budapesti Központi Hittudományi Akadémia mellett szervezett Hitoktatási Konzultációs Iroda. Az eredetileg az esztergomi egyházmegye és főként Budapest hitoktatói számára létesített tanácsadó irodához más papok is fordulnak eligazításért. A jelenlegi iskolai hitoktatók számát csaknem eléri azoknak a volt papoknak, szerzeteseknek, szerzetesnőknek és hitoktatónőknek száma, akiknek van képesítésük a hitoktatásra, de a jelenlegi törvényes keret nem teszi lehetővé munkábaállá-